Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa egyedül imádkozott a szeplőtelen fogantatás ünnepén

2020.12.08
12:03
2022.05.03
20:45
Forrás
MTI
Ferenc pápa kedden kora reggel elhagyta a Vatikánt, és a Róma belvárosában található Szűz Mária-szoborhoz ment imádkozni a szeplőtelen fogantatás ünnepnapján, amely az idén hívők nélkül zajlik a koronavírus-járvány korlátozások miatt.

A pápa reggel hétkor autóval tette meg a Vatikánváros és a Spanyol-lépcső melletti tér közötti utat a teljesen üres Rómában.

A Szűz Máriát ábrázoló szobornál egyedül mondott imát, az esős időben kezében esernyővel és szájmaszkban, majd fehér rózsakoszorút helyezett el. A szertartáson csak a római tűzoltóság tagjai vettek részt A szentszéki közlemény szerint Ferenc pápa Szűz Mária oltalmát kérte Róma városára és a világra mindazok számára, akik a jelenlegi járványban a betegségtől és a csüggedéstől szenvednek.

Ferenc pápa ezt követően a Santa Maria Maggiore-bazilikában mutatott be misét, majd visszament a Vatikánba.

Hagyománynak számít, hogy az egyházfő a december 8-i ünnepnapon a belvárosban található Szűz Mária-szoborhoz látogat, és itt a hívők és turisták gyűrűjében Róma és a világ üdvösségéért imádkozik, majd virágkoszorút helyez el, melyet tűzoltók tesznek a szobrot tartó 27 méter magas oszlop tetejére. Az idén ez nem volt lehetséges a járványkorlátozások miatt: a Vatikán korábban le is mondta az eseményt, Ferenc pápa azonban végül úgy döntött, nem töri meg a hagyományt. Ehelyett egyedül, a kora reggeli órákban kereste fel a helyszínt.

A szeplőtelen fogantatást IX. Piusz pápa emelte dogmává 1854. december 8-án. Azóta egyházi ünnepnek, és Olaszországban piros betűs állami ünnepnapnak számít. A Szűz Mária szobrával díszített kegyoszlopot ugyanabban az évben emelték a Spanyol-lépcső melletti téren. Az emelésben résztvevő tűzoltók 1923 óta koszorút helyeznek el a kegyoszlopnál, 1958 óta pedig az ünnepnapon a pápák is ellátogatnak a szoborhoz.

Szűz Mária
szeplőtelen fogantatás
Róma
Ferenc pápa

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.