Ugrás a tartalomra
AP Photo/Alessandra Tarantino

Ferenc pápa hivatalosan bejelentette Magyarországra érkezésének időpontját

2021.07.04
13:21
2021.07.04
16:48
Forrás
MTI
Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten.

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti zárómiséjét koncelebrálja.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik.

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

Ferenc pápa
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Most

22:42

Finisben Németországban a választási kampány

Utolsó hetéhez érkezett a német választási kampány, amelynek nagy kérdése, hogy ki lesz Angela Merkel utódja, de talán még ennél is fontosabb, hogy milyen pártok fogják alkotni a következő kormánykoalíciót Berlinben.

Népszerű

Leégett egy autószerelő műhely Szabadkán

A villámgyorsan a helyszínre érkező tűzoltók már csak a környező épületeket tudták megvédeni a lángoktól. A tűz szerencsére emberi életet nem követelt, azonban a kár tetemes. Az illetékesek szerint nem önhiba, hanem elektromos zárlat okozta a tüzet.