Ugrás a tartalomra
Tanjug/Yara Nardi/Pool Photo via AP

Ferenc pápa Urbi et Orbi áldást osztott

2020-03-27
19:23
2020-03-27
19:39
A kereszténység központjából emelte fel imáját Ferenc pápa és adta rendkívüli Urbi et Orbi áldását az új koronavírus-fertőzés sújtotta világra a járvány miatt lezárt Szent Péter-bazilika térről.

Ferenc pápa hangsúlyozta: a vírus világméretű terjedésére az ima, az együttérzés és a gyengédség világméretű terjedésével akarunk válaszolni. A meditációt a szentségimádás követte, majd a közel egy órás imádság végén Ferenc pápa rendkívüli Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra.

Az Urbi et Orbi áldást az egyházfő a nagyobb ünnepeken, karácsonykor és húsvétkor adja. A mostani rendkívüli vészhelyzetben az áldással az egyház az általános feloldozás lehetőségét hangsúlyozta.

Ferenc pápa: „Rémültté és elveszetté váltunk. Akárcsak az evangéliumi szakaszban szereplő tanítványok, felkészületlenül miránk is ránk tört a váratlan és vad vihar. Ráébredtünk, hogy mindannyian ugyanabban a bárkában vagyunk. Mind törékenyek, és irányt vesztettek. Ugyanakkor mégis fontosak és szükségesek vagyunk. Mindannyian arra nyertünk meghívást, hogy evezzünk együtt, hisz mindannyiunknak szüksége van a kölcsönös támasznyújtásra. Ebben bárkában itt vagyunk mindannyian. Akárcsak azok a tanítványok, aki egy hangon szólalnak meg, és szorongásukban ezt mondják: elveszünk. Mi is ugyanígy rájöttünk, hogy nem tudunk külön-külön, a magunk erejéből előrejutni.”

Ferenc pápa
koronavírus
fertőzött
járvány
Urbi et orbi
áldás

Most

Népszerű

Ítéletidő Bácskában

Szabadkát nem sokkal 20 óra előtt érte el a vihar. Egyes helyi közösségekben nagy mennyiségű jég esett.

Kevés a vásárló a szabadkai ócskapiacon

Nem csak a magyarországi vevők maradtak el, akik most nem tudnak átjönni a határon, a járvány miatt a helybeliek is ritkán keresik fel a nemrégiben még kedvenc bevásárlóhelyüket.