Ugrás a tartalomra

Fiatalok tüntették el a festéket a helységnévtáblákról

2020.01.13
17:01
2020.01.13
19:39
Forrás
Pannon RTV
Fiatalok fogtak össze, hogy együtt takarítsák le az ismét megrongált helységnévtáblákat a nyugat-bácskai Nemesmiliticsen, Sárin, Őrszálláson és Kerényen.

Az elmúlt héten ismeretlen tettesek festették le a Zombor községben lévő települések magyar helységneveit a kihelyezett táblákon.

Hétfő délelőtt már nyoma sem volt a megrongálásoknak, hiszen öt lelkes fiatal eltávolította azokat. Ezt megtették itt Sárin, Nemesmiliticsen, Őrszálláson és Kerényen is.

A fiatalok Mengyán Albert videója láttán döntöttek úgy, hogy csatlakoznak hozzá, és együtt letakarítják a megrongált és átfestett helységnévtáblákat. A VMSZ Ifjúsági Fóruma képviseletében Albert és lelkes társai hétfőn végre is hajtották az akciót.

Mengyán Albert: „Hála Istennek sikerült őket letörölnünk, de nem kis munka volt. Mint, ahogy a kezemen is látszik, hogy rajta maradt a festék.”

Jankovich Szilárd, Zombor város kisebbségi és vallási ügyekkel megbízott tanácstagja elmondta, nem ez volt az első eset Nyugat-Bácskában: „Minden szinten értesíteni kell az illetékeseket. Kezdve itt a közvállalati munkásoktól, akiknek újra az lesz a dolguk, hogy ezt rendbe hozzák. A belügyi szerveknek is a tudomására lesz hozva, hogy valamit lépni kell most már ebben az ügyben.”

Jankovich Szilárd hozzátette, hosszútávú megoldás lehetne, ha az út mellett kamerákat helyeznének ki, amelyek segítségével azonosíthatóak lennének a tettesek. A tavalyi évben is történt már hasonló eset Nyugat-Bácskában, de az illetékeseknek akkor sem sikerült megtalálni az elkövetőket.

helységnévtábla

Most

Népszerű