Ugrás a tartalomra
Pixabay

Figyeljünk a diákokra, vezessünk óvatosan!

2020-08-29
10:43
2020-08-29
15:51
Forrás
Szerbiai RTV
Az iskolaév kezdetével idén is rendőrök vigyáznak majd a rendre az oktatási intézmények környékén.

A részleges távoktatás miatt ugyan kisebb forgalomra számítanak, mégis nagyon fontos az elővigyázatosság, mivel a gyerekek már csaknem fél éve jóval kevesebbet vesznek részt a közlekedésben. Ezért csökkenteni kell a sebességet az iskolazónában, mert egyes helyeken, főleg a főutakon, fekvőrendőrök sincsenek az iskolák közelében, csak jelzőtáblák - figyelmeztet a szerbiai Belügyminisztérium.

Aleksandar Radenković, a Szerbiai Belügyminisztérium munkatársa: "A lehető legtöbb közlekedési rendőr járőrözik majd a terepen, ellenőrzik majd a közlekedést, és megbüntetik a szabálytalankodó autósokat, akik a diákok biztonságát veszélyeztetik. Emellett megelőző szempontból az iskolák elsős tanulóinak előadást tartanak majd a rendőrök."

iskolakezdés
forgalom
közlekedés
rendőr

Most

16:49

Biztonság és felelősség 2020

Ma tartja ötödik szakkonferenciáját a Tijana Jurić Alapítvány Biztonság és felelősség 2020 címmel. A témák között szerepel az is, hogy hogyan védhetjük meg a gyermekeinket az internetes világban.
16:29

Tatai vadlúd sokadalom

Rekordszámú vadludat figyeltek meg hétfőn a tatai Öreg-tavon, Magyarországon. Az 1980-as évek közepétől nem számoltak a madár- és természetvédelmi szakemberek annyi vadludat a tavon, mint december első napján.

Népszerű

Az új év új nyugdíjkorhatárt hoz

Két hónappal hosszabb ideig kell dolgozniuk a nőknek Szerbiában 2021. január elsejétől, hogy öregségi nyugdíjba vonulhassanak. Be kell tölteniük a 60 év, két hónapot.

Új szigorításokat vezetnek be Szerbiában

Hétköznaponként 17 órakor be kell zárniuk, hétvégente pedig ki sem nyithatnak a vendéglátóipari egységek és a szolgáltatói tevékenységeket végző vállalkozások - többek között ez tartozik az új szigorítások közé - írja a szerbiai sajtó.