Ugrás a tartalomra

Fogadj örökbe, ne vásárolj kutyát!

2019.12.08
15:31
2019.12.08
15:51
Forrás
Pannon RTV
Több mint száz kutya vár gazdára a szabadkai Njuškice Állatvédő Egyesület telephelyén.

Az ünnepek közeledtével közös örökbefogadási kampányba kezdett a szabadkai Njuškice Állatvédő Egyesület és számos helyi magánvállalkozó. Az akció célja, hogy felhívják a figyelmet az ajándéknak szánt állatok tudatos kiválasztására, ugyanis mottójuk szerint a szeretetet nem lehet megvenni, ezért arra buzdítják az embereket, hogy ne vásároljanak, hanem inkább fogadjanak örökbe kutyusokat. Az egyesület menhelyén jelenleg is több mint száz kutya vár szerető gazdira, mind oltással és csippel van ellátva, valamint ivartalanított, így az örökbefogadónak mindössze egy 2000 dináros illetéket kell csak befizetnie, amellyel támogatja az egyesület további munkáját.

Horváth Betti, önkéntes, Njuškice Állatvédő Egyesület, Szabadka: „Mindenféleképpen, ha kutyust szeretnénk, illetve ha a gyerekeknek szeretnénk kutyust, vagy a családnak, akkor csakis tudatosan válasszunk, illetve úgy gondolkodjunk, hogy örökbe fogadunk. Legfőképpen azért, mert az egy örökbefogadott kutyus helyére a menhelyre egy másik jön, tehát, ha a 115 kutyusból sikerülne húszat örökbe adnunk, akkor a helyükre jöhet húsz új kutya.”

kutya
állatvédők
Njuškice
örökbefogadás
Horváth Betti

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.