Ugrás a tartalomra

Főhajtás Kishegyesen az aradi 13 előtt

2021.10.06
19:19
2021.10.07
07:08
Forrás
Pannon RTV
Az aradi vértanúkra emlékeztek Kishegyesen is, a Szent Anna-templomban. A résztvevők szentmisével, alkalmi műsorral és koszorúzással rótták le kegyeletüket a mártírhalált halt aradi 13 előtt.

A megemlékezésen a helyi közösség képviselői mellett Czikajló Gergely, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus konzulja is részt vett. Kovács Károly, a VMSZ tartományi parlamenti képviselője kiemelte, ez a nap is arra emlékeztet bennünket, hogy magyarságunkat minden körülmény között vállalnunk kell.

Kovács Károly, tartományi parlamenti képviselő, VMSZ: „Fontos, hogy mindig tudjuk, hogy mely nemzethez tartozunk, mik a nemzeti értékeink, és kísérjük figyelemmel azt, hogy milyen kihívások várnak ránk. Fontos 2021-ben is az együvé tartozás, illetve hogy bármikor vállalni tudjuk magyarságunkat.”

Kishegyes
aradi vértanú
aradi vértanúk
Kovács Károly

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.