Ugrás a tartalomra

Fokozott ellenőrzés az utakon a jövő héten

2022.03.20
11:26
Forrás
Közlemény
Mérik a sebességet, szondáztatnak és ellenőrzik a biztonsági öv használatát.

A szerbiai belügyminisztérium közlekedésrendészeti igazgatósága március 21-től 27-ig fokozott ellenőrzést tart az utakon. Ezúttal a gyorshajtókat szeretnék kiszűrni. Az akciót 30 európai országban hajtják végre a ROADPOL keretében. Az akció során március 24-én, csütörtökön, az ország összes legfontosabb közúti útvonalán 24 órán keresztül mérik a sebességet. A közlekedési rendőrség minden nap civil járművekkel, úgynevezett elfogókkal is járőrözik, az autópályákon pedig mérik a járművek átlagsebességét. Minden megállított sofőrt szondáztatnak is, valamint ellenőrzik, hogy a járművezető és a járműben tartózkodó összes utas használja-e a biztonsági övet.

rendőrség
közúti ellenőrzés
gyorshajtás
sebességellenőrzés
szondáztatás
biztonsági öv

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.