Ugrás a tartalomra

Fokozottan ellenőrzik a biztonsági öv használatát a szerbiai utakon

2019.03.11
14:40
2024.03.19
08:45
Forrás
VajdaságMA
A szerbiai közlekedési rendőrség hétfőtől fokozottan ellenőrzi a biztonsági öv használatát mind az első, mind a hátsó üléseken, valamint a gyermekbiztonsági rendszerek előírásszerű alkalmazását is.

A március 17-ig tartó nemzetközi akciót a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) mind a 29 tagállamában megszervezik.

A Közlekedésbiztonsági Ügynökség legfrissebb felmérése szerint Szerbiában az első üléseken utazók mintegy 83 százaléka használja a biztonsági övet, a hátsó üléseken pedig az utasok mindössze 12 százaléka.

Az év eleje óta 15 olyan személy halt meg közelekedési balesetben, aki nem kötötte be a biztonsági övet, közülük hatan azért, mert kirepültek a járműből.

Damir Okanović, a Szerbiai Közlekedésbiztonsági Bizottság elnöke elmondta, a szülők alig több mint fele szállítja az autóban a törvény szerint előírt módon gyermekét: „Csak tavaly mintegy 750 gyermek sérült meg utasként és négy gyermek halt meg. Tehát ezért is fontos, hogy a gyerekek gyerekülésben legyenek és be legyenek kötve biztonsági övvel.”

biztonsági öv
közlekedés
gyerekülés
babaülés

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.