Ugrás a tartalomra

A földrengések esetében az előrejelzés még nem lehetséges

2023.02.07
16:39
2023.02.07
20:30
Forrás
Pannon RTV
Ezt nyilatkozta Közügyek című műsorunk felvételén Czecze Barbara a törökországi földrengés kapcsán.

A magyarországi szeizmológus hozzátette, a klasszikus értelemben vett előrejelzések helyett földrengés-veszélyeztetettségi térképek állnak a szakemberek rendelkezésére. A mostani török-szír földrengést követően utórengések még hetekig lehetnek - tette hozzá. A szakértő arról is beszélt, hogy a mi területünkön előfordulhatnak-e földrengések.

Czecze Barbara szeizmológus: „Alapvetően hazánknak és a környezetének, tehát délebbre lefelé, azt mondhatjuk, hogy a szeizmicitása moderált, de mindig igyekszünk felhívni a lakosság figyelmét, hogy a múltban is voltak nagyobb földrengések, és a jövőben is várni lehet. Hála Istennek nem akkorákat, mint ami most Törökországban és Szíriában lesújtott.”

Külön számlát nyitott Törökország és Szíria lakosságának támogatása céljából a Szerbiai Vöröskereszt. A számlára befizetett összeget a földrengésben leginkább károsult, legrászorulóbb személyeknek osztják majd ki.

A Nemzetközi Vöröskereszt és a Nemzetközi Vörös Félhold Mozgalom egy nemzetközi humanitárius szervezet, amelynek célja az emberi élet és egészség védelme, és a szenvedések megelőzése. A felajánlott pénzösszeget a belgrádi NLB Kommerciális Bank nevére, a 205-32824-71-es számlaszámra, a 6046-355 0000 megjelöléssel lehet befizetni.

földrengés
előrejelzés
Czecze Barbara

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.