Ugrás a tartalomra

Folyamatosak a fejlesztések a Szabadkai Közkórházban

2019.07.28
14:20
2019.07.28
19:13
Forrás
Pannon RTV
Az utóbbi 3 évben mintegy félmilliárd, csak idén pedig 80 millió dinár értékben érkeztek eszközök. Főleg a régi felszerelést újították fel. Az új készülékek kielégítik a legkorszerűbb követelményeket.

Az intenzív osztály két új lélegeztető gépet és két alapvető életfunkciókat kijelző monitort kapott a tartományi kormánynak és az egészségügyi titkárságnak köszönhetően – jelentette ki a Pannon RTV-nek Dr. Slaviša Jovanović belgyógyász szakorvos. Kiemelte, ezeket a legveszélyeztetettebb betegek életben tartására és állapotuk megfigyelésére használják. „Betegeinket a legmodernebb módon gyógyítjuk, ahogyan a legismertebb klinikákon Európában és az egész világon. Természetesen ezt az egész eszközbeszerzési folyamatot egy képzés is követi, úgyhogy mi abban a pillanatban, amikor megtudtuk, hogy új készülékeket kapunk, elkezdtük az oktatást is, amely folyamatos, mindennapos.”

Érkezett két röntgengép, az egyik a radiológiára, így a vizsgálat ideje jócskán lerövidül, pontosabb lesz és teljesen digitális formában adja meg a kórképet, a másikat pedig a műtétek közben használják, precíz képet adva a folyamat közben, lerövidítve a beavatkozást, és a sugárzás is minimális – mondja Dr. Mirsad Marjanović, a sebészeti részleg segédigazgatója. Hozzátette, a következő hetekben érkeznek még sebészeti eszközök, amelyek tovább növelik a biztonságot és sokkal eredményesebbek. „Ez számunkra igazán fontos, alig várom, hogy megérkezzenek. A várólistákat hatékonyabban kezeljük, több pácienst tudunk rövidebb idő alatt műteni. A felszerelés teljesen új, és nagyon hatékony a csontok vágására, a munkára, az implantátumokra és hasonlókra.”

Még idén elkezdődhet a kórház teljes körű felújítása is, a munkálatok várhatóan két évig tartanak és szakaszosan történnek majd.

Szabadkai Közkórház
fejlesztések
beruházás
korszerűsítés
eszközök
eszközbeszerzés
lélegeztető
monitor
készülék
röntgengép
várólista
felújítás
Dr. Slaviša Jovanović
Dr. Mirsad Marjanović

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.