Ugrás a tartalomra

Folyamatosan szükség van a friss vérre

2020.11.24
13:11
2020.11.24
17:39
Forrás
Pannon RTV
Véradási akciót szerveztek Zenta Község falvaiban. Először a tornyosi plébániára, majd a felsőhegyi hittanterembe várták az önkéntes véradókat.

A Vöröskereszt munkatársai elmondták, folyamatosan szükség van a vérállomány pótlására. A mai véradáson az érvényben lévő járványügyi intézkedések érvényesek: a kötelező maszkviselés mellett fertőtlenítik minden odaérkező kezét.

Több mint 10-en jelentkeztek a tornyosi véradásra. Szecsei Róbert már 34-szeres véradó. „Azért tartom fontosnak, hogy segítsünk az embertársainkon, mert ha bírunk rajtuk segíteni, akkor miért ne. Ezért adjuk a vért.”

A zentai Vöröskereszt munkatársai évente három alkalommal szervezik meg a falvakban az önkéntes véradási akciót. Đukić Teodóra, munkatárs, Vöröskereszt, Zenta: „Minden négy hónapban jövünk, és ezt így megszokták már. Ez a lényege. A véradásnak folyni kell, kevés a vérkészlet, és minden véregység fontos számunkra, hogy a Vérátömlesztő Intézet összeszedje ezt a vért.”

A Vöröskereszt munkatársa elmondta, hogy szinte minden frissen beérkező vért felhasználnak. Hozzátette, minden vércsoport fontos, azonban a 0-s a leginkább, hiszen az mindenkinek adható. A legközelebbi véradási akciót december 18-án szervezik meg a zentai Vöröskereszt irodájában. A falvakba előreláthatólag márciusban jönnek el újra.

véradás

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű