Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szkocsovszki László

Folyamatosan újul a gunarasi Dózsa György Általános Iskola

2019-09-27
14:26
2019-09-27
19:04
Forrás
Pannon RTV
Befejeződött a gunarasi Dózsa György Általános Iskola tornatermi tetőszerkezetének és a teremhez tartozó öltöző felújítása. Az épület rossz állapotban volt, ezért sürgős rekonstrukcióra szorult.
Pannon RTV/Szkocsovszki László

Horváth Noémi, 6. osztályos tanuló szerint már régóta várták, hogy végre birtokukba vegyék az új tornatermet: „Sokkal kellemesebb, mert volt amikor beázott és akkor nem volt olyan jó csúszós padlón például tornázni.”

A felújításokra már nagy szüksége volt az iskolának, hiszen a tetőszerkezet folyamatos beázása a padlózat állapotát is tönkretette. Az öltözőket több mint egy hónapig újították fel, a tornaterem helyreállítása pedig már tavaly elkezdődött. Csikós Hermina, igazgató: „Mivel az épület az 50-es években épült és azóta nem igazán lett felújítás végezve rajta, az öltözőket is fel kellett újítanunk, arra az idén került sor. Erre a tartományi oktatási titkárságtól kaptunk millió 97 ezer dinárt, valamint szintén a topolyai önkormányzat hozzájárult 270 ezer dinárral, úgyhogy teljesen új, szép öltözőink vannak most már.”

Pannon RTV/Szkocsovszki László

Az iskolák folyamatos tatarozása fontos szempont minden település számára, nyilatkozta Kislinder Gábor, Topolya polgármestere: „Itt van még mindig tennivaló, mert még ez nem fejeződött be. Tudjuk azt is, hogy már a következő napokban, hetekben a központi fűtést kell még itt megoldani és akkor már kaptunk egy olyan rendszert, ami azt gondolom, hogy megfelelő erre a célra, amire szolgál és itt a Nemzeti Tanáccsal már beszélgettünk. Ők is próbálnak biztosítani, hozzájárulni és az önkormányzat is.”

Pannon RTV/Szkocsovszki László

Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár elmondta, a falusi iskolákat korszerűsíteni és támogatni kell, hiszen ez megmaradásunk egyik feltétele is: „Mintegy 5 és félmillió dinárt sikerült támogatásként biztosítani az iskolának. Elsősorban a felújításokra, a tornateremre és az öltözőre ebben az elmúlt két évben, ugyanakkor valahol mindezt egy iskolatábla felújítással kezdtük még 2017 decemberében és akkor láttuk itt meg igazán, hogy mennyi mindenre van szükség.”
 

Pannon RTV/Szkocsovszki László

Az általános iskolába jelenleg 117 diák jár, akik magyar nyelven tanulnak. Az elmúlt években a táblákon kívül a számítógépeket is lecserélték. További terveik között szerepel a központi fűtés korszerűsítése is.

Gunaras
tornaterem
Kislinder Gábor
Nyilas Mihály
tetőszerkezet

Most

12:20, Frissítve: 12:35

Orbán: Közösen kell eldönteni, hogy hogyan nyitunk

Szükséges a konzultáció folytatása, mert közösen kell eldönteni, hogy hogyan nyitunk, hány lépésben, hány fokozatban, a védettségi igazolványhoz milyen kedvezményeket kapcsoljunk - mondta a magyar miniszterelnök, aki a leendő támogatásokról is szólt.
12:08, Frissítve: 12:28

Ferenc pápával találkozott Azbej Tristan Moszulban

Azbej Tristan, a magyar Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítésért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a meghívott vendégek közül elsőként találkozott Ferenc pápával a katolikus egyházfő moszuli látogatásán.

Népszerű

Újabb szigorítások hétvégére

Döntött a szerbiai válságtörzs, szigorítások várnak ránk a hétvégén a koronavírus gyors terjedése miatt. Szombat déltől hétfő reggel 6 óráig csaknem minden bezár az országban. Az új intézkedéseket a Szerb Kormány is jóváhagyta.