Ugrás a tartalomra
Facebook/Potápi Árpád János

Folytatódhat a verbászi evangélikus templom felújítása

2021.11.17
11:56
2021.11.17
16:21
Forrás
Pannon RTV
Folytatódhatnak a verbászi evangélikus templom felújítási munkálatai, Szabadkán pedig Gyermek- és Ifjúsági Központot hoznának létre. Egyebek mellett ezekről egyeztetett Dolinszky Gábor és Potápi Árpád János Budapesten.

A vajdasági Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház püspökhelyettesének és a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a megbeszélésén  az evangélikus egyház aktuális helyzetét és az egyház jövőképét is érintették. Az evangélikus egyház elsősorban anyaországi támogatásokból tudja magát fenntartani. A korábbi és a folyamatban lévő renoválások is a magyar kormány támogatásának köszönhetően valósultak meg - számolt be a részletekről Dolinszky Gábor.

Pannon RTV

„Ahhoz, hogy haladni, fejlődni tudjunk, ahhoz terveket kell kialakítani és ezen tervek megvalósításához anyagi segítséget, támogatást is kérni kell, hiszen egyházunk ezt önerőből nem tudja megvalósítani. Ami öröm és külön, úgy is lehetne fogalmazni, hogy csodaszámba megy, hogy az evangélikus egyházunk az idei évben tudott teológust küldeni a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. Remények szerint néhány év múlva újabb lelkésszel gazdagodik egyházunk. Államtitkár úrral az ő ösztöndíjazásáról is folytattunk megbeszélést hiszen nagy segítség ez a fiatalok számára, hogy ha ösztöndíjban részesülnek.”

Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház
Dolinszky Gábor
Potápi Árpád János

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:30, Frissítve: 17:37

Vince-napi jóslat a Telecskai-dombokon

Bajsán is összegyűltek a borászok, hogy Vince-nap alkalmából vesszőt vágjanak, és megjósolják, hogy milyen lesz az idei év szőlőtermése a Telecskai-dombságon. A szőlőtermesztők errefelé is jó termésre számítanak.
17:24, Frissítve: 19:34

Vince-napi Borfesztivál és Borkóstoló Temerinben

Rossz bor nincs, csak jó, jobb és legjobb – tartja a mondás. Ezt Temerinben is hangsúlyozták. Sokak örömére a Temerini Kertbarátkörnek idén sikerült megrendeznie a nagy népszerűségnek örvendő Vince-napi Nemzetközi Borfesztivált és Borkóstolót.
16:24, Frissítve: 16:36

Meghalt Aki Rahimovski

A hír, hogy énekesük 67 éves korában elhunyt, a Parni Valjak egykori jugoszláv, majd horvát rockegyüttes közösségi oldalán jelent meg hivatalosan.
16:04, Frissítve: 16:33

Díjazták az év legjobb szerbiai edzőit

23. alkalommal adták át a szabadkai Yu Eco RTV szervezésében a múlt év legjobb szerbiai edzőinek járó sportdíjakat. Az egybegyűlteknek Pintér József, a médiaház igazgatója köszönte meg a szerbiai sport nemzetközi hírnevének öregbítését.

Népszerű

Rendőrök lepték el Horgost

Rendőrök lepték el ma reggel Horgost. Feltételezhetően azt az eltűnt férfit keresik, akinek múlt hétvégén veszhetett nyoma a településen.