Ugrás a tartalomra

Folytatódik a verbászi evangélikus templom felújítása

2019.10.15
16:43
2019.10.15
17:41
Forrás
Pannon RTV
Ma a régi keresztet és a keresztalmát vették le Vajdaság legnagyobb evangélikus templomáról. Ez az esemény azért jelentős, mert a keresztalma általában értékes kortörténeti dokumentumokat tartalmaz.

A keresztalmában az időkapszulába rejtett szöveg általában a gyülekezet eddigi történetét tartalmazza - mondta Dolinszky Márta, evangélikus esperes: „Ilyenkor ezt még nem bontjuk ki, hanem ez a restaurátorok kezébe kerül, hogy biztosan ne semmisüljön meg a kinyitáskor. Feltételezzük, hogy 200 esztendeje van a toronyban.”

Jelenleg a munkálatok első fázisa zajlik Verbászon, amelyet a következő öt hónapban kell befejeznie a kivitelezőnek. A felújítások egyébként három fázisban valósulnak meg - részletezte Davor Mihajlović, kivitelező: „Az első fázisba tartozik bele a tető és a toronysisakok rendezése, a második fázisban a homlokzat újul majd meg, a harmadik fázisban pedig a belső munkálatokkal foglalkozunk.”

A munkálatokat egy hónappal ezelőtt kezdték meg, és a régi cserepeket már el is távolították a templom épületéről. A tél kezdete előtt pedig az a legfontosabb, hogy biztosítsák a létesítmény tetőszerkezetét és a tornyot.

Dolinszky Gábor, evangélikus püspökhelyettes: „Maga ez a csúcspont, ami jelzi a keresztlevétellel, hogy megkapjuk az ősök üzenetét, és amikor ezt majd kibontjuk és meglátjuk, hogy mi van benne, akkor mi is elkezdjük majd megfogalmazni a mi gondolatainkat, hozzáfűzéseinket, amit majd az utókornak fogunk hagyományozni, amikor visszakerül az új kereszt.”

Az evangélikus templom felújítását a magyar kormány támogatja. A teljes körű felújítás mintegy 500 ezer euróba kerül. Most, az első fázisban közel 350 ezer eurót szántak a munkálatokra.

Verbász
verbászi evangélikus templom
Dolinszky Gábor
Dolinszky Márta
felújítás
időkapszula

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.