Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Idei Sándor

Fontos, hogy minél többen vallják magukat magyarnak

2022.08.17
15:35
2022.08.17
17:31
Forrás
Pannon RTV
Októberben népszámlálást tartanak Szerbiában. Az előkészületek már megkezdődtek. Belgrádban ma és holnap a nemzeti tanácsok bevonásával tartanak tanácskozást, amelyen a népszámlálás lebonyolításának részleteiről egyeztetnek a résztvevőkkel.
Pannon RTV/Idei Sándor

Szerbiában legutóbb 2011-ben tartottak népszámlálást. Akkor valamivel több mint 250 ezren vallották magukat magyarnak az országban. Egy adott nemzeti közösség esetében a létszámtól függ, hogy mekkora mértékben és milyen jogokkal rendelkezhet, milyen támogatásokban részesülhet. Ezért is fontos, hogy minél többen vallják magukat magyarnak a népszámláláskor – mondta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

„Bárki, aki ehhez a szülőföldhöz kötődik és itteni kapcsolata van, az jelentkezzen be és vegyen részt a népszámlálásban. Tekintet nélkül arra, hogy itt él vagy külföldön él most, ebben a pillanatban. Az Eurostat népszámlálási adat alapján kiderül, hol veszik majd nyilvántartásba. A mi célunk az, hogy a külföldön ideiglenesen ott tartózkodók is itt legyenek nyilvántartásba véve. Ez a mi erőnket, a mi hitelességünket erősíti, és nyilvánvalóan a joggyakorlásban is óriási szerepe lesz.”

Szerbiában több mint 20 nemzeti közösség él. Az októberi népszámlálás népszerűsítése több mint 10 nyelven fog zajlani. A terepen magyar anyanyelvű népszámlálási biztosok is dolgoznak majd.

Gordana Čomić, emberi és kisebbségi jogokért felelős miniszter, Szerbia: „Ezek nem csak számadatok, hanem a kisebbségi politika, a finanszírozás alapjait képezik. Minden olyan kérelem alapját, amelyeket a kisebbségi közösségek az emberi és kisebbségi jogokért felelős minisztériumhoz intéznek, a társadalmi párbeszéd alapjait adja. A minisztérium ebben az esetben eszközként működik a népszámláláshoz való hozzáférés, valamint az állami hatóságok és a polgárok közötti bizalom elősegítésében.”

A népszámlálás előzetes eredményeire leghamarabb 2023 januárjában lehet számítani. Ősszel nemzeti tanácsi választásokra is sor kerül Szerbiában. Ezt még a 2011-es népszámlálási adatokkal összhangban fogják lebonyolítani.

népszámlálás
Belgrád
Hajnal Jenő
Magyar Nemzeti Tanács

Most

13:45, Frissítve: 13:53

A jelnyelv nemzetközi napja

A siketek és nagyothallók nemzetközi hetét és a jelnyelv nemzetközi napját ünnepelték a Siketek és Nagyothallók Községközi Egyesületében Szabadkán.
13:01

Megáldották az idei termést Horgoson

Szentmisével és terményáldással ért véget Horgoson ma délelőtt a 32. Szüreti napok, a horgosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban. A termelők számára igazán lélekemelő élmény az ilyenkor megtartott istentisztelet.

Népszerű

Súlyos közúti baleset a határátkelő közelében

Szerencsétlenség történt az Újvidék-Horgos autópályán, a határátkelőtől 2 kilométerre. A baleset 15 óra körül történt, egy személy elhunyt - erősítették meg a szerb közmédiának az illetékesek.