Ugrás a tartalomra

Fremond Árpád: Minden eddigi célkitűzésünket meg tudjuk valósítani

2023.03.14
18:08
2023.03.14
20:36
Forrás
Pannon RTV
Minden eddigi célkitűzésünket meg tudjuk valósítani majd az elkövetkező időszakban - hangsúlyozta Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke Közügyek című műsorunkban.

Kishegyesen folyamatosak az építkezések, Topolyán viszont egy olyan stratégiai döntésre jutottak az önkormányzattal, hogy leállítják a hotel építését, mivel a kivitelező nem tudott megfelelni az elvárásoknak. Erre néhány hét múlva írják ki újra a közbeszerzési tervet.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke a többi közt azt is elmondta, hogy a héten jelennek meg azok a kiírások, amelyek a kultúregyesületeknek és a civil szervezeteknek szólnak. Valamint idén is lesznek oktatási pályázatok, amelyek szintén fontosak.

Fremond Árpád, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „A zsabljai templomnál már megy az építkezés. Az átcsoportosítások kapcsán már bízom benne, hogy Noszán is megfog indulni az építkezés hamarosan. Ugyanúgy Bezdánban, a színház tekintetében le lett tisztázva, hogy milyen projekttel fognak elindulni. Pancsován is a projektünk el kell, hogy induljon néhány hét múlva. Tehát minden olyan projekt, aminek folytatódnia kell, folytatódni fog.”

Fremond Árpád
MNT
Közügyek

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.