Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Futni öröm, adni boldogság!

2023.03.21
13:32
2023.03.21
16:30
Forrás
Pannon RTV
Babaágyakkal és sterilizátorral bővült a Zentai Közkórház gyermekosztálya a helyi Tiszavirág Kajak Klub, a Vöröskereszt és az Apolo gyógyszertár jóvoltából.

Az adomány egy részét a decemberben másodszor megrendezett jótékonysági Mikulás futás bevételéből finanszírozták.

A Tiszavirág Kajak Klub több jótékonysági akciót is szervez, melyekkel igyekeznek a zentai közösséget támogatni.

Vartus Árpád, utánpótlásedző: „Decemberben rendeztük meg második alkalommal a jótékonysági futást a Kajak Klub és a Vöröskereszt szervezésében, és a befolyt összegből babágyakat tudtunk beszerezni a kórház gyermekosztálya számára, így ezzel segítve magát a kórházat és kis közösségünket, mert fontosnak tartjuk azt, hogyha már itt élünk, akkor legalább adjunk vissza valamit.”

Amikor nemes céllal keresnek meg minket, akkor természetesen szívesen segítünk, ahol tudunk - emelte ki Đukić Teodóra, a zentai Vöröskereszt titkára.

„Ez már második éve, és úgy érezzük, hogy továbbra is, az idén is meg fogjuk szervezni. A pontos összeg 95.860 dinár, ugyanis a számlára is jött befizetés és ezt átutaltuk."

A helyi gyógyszertár sterilizáló berendezéssel és az ahhoz használatos flakonokkal járult hozzá a jótékonysági akcióhoz.

Szabó Szilvia, gyógyszertár-tulajdonos: „Lehetőségünkhöz mérten minden évben a Zentai Közkórházat támogatjuk. A covid idején inhalátorokkal, hőmérőkkel, a tavalyi év folyamán játékokkal, most pedig a Tiszavirág Kajak Klub kezdeményezéséhez álltunk."

A Futni öröm, adni boldogság! elnevezésű decemberi, jótékonysági Mikulás futás kedvezményezettje immáron második alkalommal a Zentai Közkórház.

Csáki Beáta, igazgató: „A Zentai Közkórháznak minden támogatás nagy segítséget jelent. Nagyon boldogok voltunk, amikor felkerestek bennünket decemberben a Kajakos Klub és a Vöröskereszt képviselői, hogy újra megszervezik a jótékonysági futást. Ebből a befolyt összegből, a közel 96 ezer dinárból kettő babaágyat, újszülött ágyat tudtunk megvásárolni.”

A Tiszavirág Kajak Klub, ahogyan az előző években, úgy idén is megszervezi majd a tradicionális jótékonysági futást.

Vöröskereszt
Zentai Közkórház
Csáki Beáta
adomány
Tiszavirág Kajak Klub

Most

Népszerű