Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Gasztroenterológiai eszközöket vásárolt a Szabadkai Közkórház helyi cégek támogatásával

2019.12.06
20:03
2019.12.29
16:35
Forrás
Pannon RTV
Új gasztroszkópot kapott a Szabadkai Közkórház a Bačka stiftung alapítvány, valamint a Phiwa és Bama vállalatok támogatásából.

Nekik köszönhetően a belgyógyászati eszközök mellett, EKG-k, EKG holterek, valamint vérnyomás holter eszközök beszerzése is megvalósult az elmúlt négy évben. Tóth Valéria, a Galleria Hotel igazgatónője elmondta, az ő 30 ezer eurós adományukkal és azzal a 10 ezer euróval, amit még sikerült összegyűjteniük, a Szabadkai Közkórház egy 40 ezer eurós új eszközt kaphatott. A 2019-es évi adományok bemutatásának alkalmából konferenciát tartottak a Galleria szállodában, amelyen Dr. Slobodan Puškar igazgató és Jasmina Stevanović Szabadka Város Társadalmi Tevékenységek Titkárságának titkára is részt vett

Dr. Slobodan Puškar, igazgató, Szabadkai Közkórház: „A következő évben még komolyabb vállalkozásba kezdtünk, és egy mobil röntgenkészüléket szereztünk be. A mobil röntgenkészülék rendkívül fontos és nélkülözhetetlen egy közkórház, de bármely kórház számára, mivel a betegeket nem kell ággyal együtt szállítani a röntgenfelvételre a radiológiai osztályra, hanem a felvételt az ágyhoz kötött pácienseknél a kórházi szobákban tudjuk elvégezni. Az utána következő évben rögzített röntgengépet szereztünk be. Ezzel ki tudtuk cserélni a régi, az 1976-ban gyártott, eddig használt röntgengépünket. Tehát a technikailag teljesen elavultat teljesen újra cseréltük, ezáltal a diagnosztika gyorsabb, jobb, pontosabb és hatékonyabb, és ez minden szempontból segíti a munkánkat.

Szabadkai Közkórház
Slobodan Puškar

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:21

A költő mögött az ember

Osztovits Szabolcs magyarországi művészettörténész Petőfi a magán-és közéletben címmel tartott előadást a VM4K-ban a Csütörtök esték programsorozat részeként.
20:29

Petőfi Júliának rappelt

A VM4K programsorozatához az Újvidéki Művészeti Akadémia Tenyértársulata is csatlakozott. Az ő Petőfijük 45 percben friss, újszerű módon közelít a költőóriáshoz. Öten öt részletben és öt városban villantják fel Petőfi életének főbb állomásait.

Népszerű

Lövöldözés Zomborban

Lövöldözés volt Zomborban, két rendőr is megsérült. A közmédia cikkében az áll, hogy a rendőröket családon belüli erőszakos esethez riasztották.

Ákos koncert a Nyárhangoló Fesztiválon

Palicson ad koncertet Ákos, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. A fellépés a VM4K Nyárhangoló Fesztiváljának része lesz - adták hírül a szervezők az esemény Facebook-oldalán.