Ugrás a tartalomra

Gavrilo megérkezett a budapesti Bethesda Gyermekkórházba, Olivér pedig hazautazhat

2021.05.25
14:01
2021.05.25
19:15
Forrás
Pannon RTV
Pál Gajódi Olivér után Gavrilo Đurđević számára is összejött a szükséges 2,5 millió euró a génterápiára. Ezzel egy újabb spinális izomatrófiában szenvedő baba kapott esélyt a gyógyulásra.

A kisfiú szüleivel kedden reggel meg is érkezett Budapestre a Bethesda Gyermekkórházba, hogy megkezdődhessen a kezelés.

Néhány hónapon át tartó gyűjtést követően a kis Gavrilo szüleinek sikerült jelentős összeget összegyűjteniük a gyógykezelésre. A hiányzó részt a szerb egészségügyi minisztérium biztosította a kragujevaci kisfiúnak. Ennek köszönhetően Gavrilo és családja megérkezett Budapestre, a fiú minden szükséges egészségügyi vizsgálaton átesett.

Dr. Mikos Borbála, a Bethesdha Gyermekkórház osztályvezető főorvosa elmondta, ameddig várakoznak az adenovírus elleni ellenanyagszínt eredményére, addig is számos vizsgálatot fognak elvégezni.

"Egyes vírusfertőzéseket ki kell zárnunk. Elsősorban ez a fertőző májgyulladásra vonatkozó vizsgálat, de át kell tekintenünk a szervműködéseket, hiszen a génterápiának lehetnek mellékhatásai. Így a vesefunkciót, a májfunkciót, a szívizomnak a működési állapotát is meg kell vizsgálnunk, de az is elképzelhető, hogy a légzéstámogatás paraméterein is módosítani szükséges. Ki kell zárnunk továbbá a szervezetben zajló aktuális gyulladást, mert ez is súlyosbíthatja a génterápia utáni mellékhatásokat."

A hiányzó pénzösszeget Aleksandar Vučić szerb államfő kezdeményezésére juttatták el Gavrilonak.

A budapesti főorvos Olivér állapotáról is beszélt. Elmondta, nagyon jól fogadta a Zolgensma gyógyszert. Szavai szerint fájó szívvel, mégis örömmel vesznek tőle búcsút.

"A héten elbúcsúzunk, olyannyira jól mentek a dolgok és az események. Nem lépett fel semmi olyan szövődmény, ami miatt a kezelést meg kellett volna hosszabbítani vagy vissza kellett volna őt venni kórházi ellátásra."

Eddig 11 gyermek kapta meg a Bethesdha Gyermekkórházban a génterápiát. A kis Gavrilo a tervek szerint legkésőbb június közepéig szintén felveheti.

Olivér már holnap hazatér Bajmokra - jelent meg a kisfiú hivatalos Facebook-oldalán. A rövid családi vakáció után Pál Gajódi Olivér Pécsett folytatja a rehabilitációt, illetve Budapestre is visszatér majd további kezelésekre.

Gavrilo
Pál Gajódi Olivér
SMA-1
Budapest
kezelés
Bethesda Gyermekkórház

Most

08:08

Ma két csapat bejut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe

Két negyeddöntős párharc fejeződik be a labdarúgó Bajnokok Ligájában kedd este, amikor a továbbjutáshoz az FC Barcelonának otthon, az Atlético Madridnak pedig idegenben kellene megőriznie a múlt héten megszerzett egygólos előnyét.

Népszerű