Ugrás a tartalomra

Goran Petrović és Radoje Kujović az elektronikus médiát szabályozó testület, a REM Tanácsa két új tagja

2016.12.27
12:44
A Szerbiai Parlament megválasztotta az elektronikus médiát szabályozó testület, a REM Tanácsa két tagját, Goran Petrović és Radoje Kujović személyében
A Szerbiai Parlament megválasztotta az elektronikus médiát szabályozó testület, a REM Tanácsa két tagját, Goran Petrović és Radoje Kujović személyében. A kilenctagú testület feladata az elektronikus tömegtájékoztatási eszközök felügyelése és ellenőrzése, hogy azok a törvényekkel összhangban, professzionálisan és függetlenül végezzék munkájukat. Goran Petrović okleveles jogász, több éves újságírói tapasztalattal rendelkezik. Már korábban is tagja volt a testületnek, annak elnökhelyettese volt 2014 márciusa óta, majd az elnöki feladatokat látta el az idén február óta. Ezen felhatalmazása az új elnök megválasztásáig szól. Radoje Kujović defektológus, őt a Fogyasztékkal Élők Szervezeteinek Szövetsége javasolta erre a tisztségre. Az ő kezdeményezésére vezette be a szerb közmédia a jelnyelvi tolmácsolást és tette elérhetővé több műsorát a siketek és nagyothallók számára.
REM
Goran Petrovic
Radoje Kujovic
elektronikus média

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű