Ugrás a tartalomra

Gyakran okoz halált, ráadásul drága

2022.02.02
20:35
Forrás
Pannon RTV
Szerbiában évente mintegy 15 ezer ember hal meg dohányzás miatt, illetve az általa kialakult betegségekben - ezt mutatja a statisztika.

Egy 2020-as felmérés alapján kiderült, hogy az ország felnőtt lakosságának 36 százaléka dohányzik. Vajdaságban pedig még nagyobb a dohányzók százaléka, mint az ország többi részében és ez főleg a fiatalokat érinti.

Régen a pipázás és a szivarozás volt megszokott, most a hagyományos és az elektronikus cigaretta vált trenddé. A hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy Szerbiában az ország felnőtt lakosságának 36 százaléka él ezzel a szokással. De nem csak a felnőttek. Kutatásokból az is kiderül, hogy a 15 és 19 év közötti korosztály is aktívan használja ezeket az élvezeti cikkeket. 21,4 százalékuk dohányzik, ami az országos átlaghoz képest 7 százalékkal több. Kolléganőnk Kaszoli Violetta 17 évesen kezdett cigarettázni, akkor csak alkalmanként, 18 éves korától pedig aktívan.

Violetta egy időben átváltott elektronikus cigarettára. Szenvedélyére - egyik és másik verzióban is – nem kevés összeget fordított és fordít havonta.

Sokan gondolják, hogy az e-cigaretta nem káros, pedig ez nem igaz. Hasonlóan működik, mint a hagyományos, de nem tartalmaz annyi káros anyagot, például nincs benne kátrány és higany. Azonban egészségesnek sem mondható. Egyes fajták nikotin tartalmú folyadékkal működnek, míg vannak, amibe dohányt tartalmazó cigaretta kerül.
A mellékhatások ellenére, sokan mégsem szoknak le a dohányzásról, de van, akinek mégis sikerült.

A statisztikák azt mutatják, hogy a világon több mint egy milliárdan cigarettáznak, évente pedig mintegy 8 millióan meghalnak a használatuk miatt. Az elhunytak között olyan személyek is vannak, 1,2 millióan, akik nem dohányoznak, csupán ki voltak téve a dohányfüstnek. A fiatalok azt hiszik, hogy napi egy doboz cigaretta még nem nagyon veszélyezteti az egészségüket – mondja dr. Nada Kosić Bibić, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet szakmunkatársa.

A dohány- és nikotintermékek senki számra sem biztonságosak. Sem a gyerekek, sem a felnőttek számára, függetlenül a nemtől, kultúrától és az iskolai végzettségtől. Ebben az értelemben nem létezik biztonságos mód a használatára, biztonságos módja, hogy mennyire lesznek kitéve a mérgeknek, függetlenül attól, hogy dohányfüstről vagy az újfajta dohánytermékek tartalmáról van szó.

Az orvosok arra is rámutatnak, hogy 10-ből 9 esetben a tüdőrákot a dohánytermékek váltják ki. 
 

Az aktív dohányzóknak 15 százalékkal nagyobb az esélyük a tüdőrák okozta elhalálozásra, mint azoknak, akik soha nem dohányoztak. Úgyszintén a tüdőrák esélye megnövekszik a dohányzott évek és az elszívott cigaretta számával.  A veszély fennáll, még nagyobb azoknál, akik korai életkorban kezdtek el dohányozni.

Nézzük, mennyibe is kerül ez a káros szenvedély! Az idei áremelkedés óta a legolcsóbb cigaretta 290 dinárba kerül. Havonta, ha csak napi egy dobozzal és 31 nappal számolunk, akkor 8990 dinárt költünk, évente ez 107 880 dináros kiadást jelent. A legdrágább fajta most 570 dinárba kerül. Ha kiszámoljuk, havonta így már 17 670 dinárt adunk ki, évente pedig 212 040-et. Az elektromos cigaretta használata sem olcsó. Az egyik szabadkai üzletben 2000 dinár a legolcsóbb készülék és ehhez még meg kell vásárolni a hozzá tartozó folyadékot, vagy cigarettát, ami szintén 300-400 dinárba kerül. 

Szabadkán egyébként létezik egy dohányzás leszokást segítő tanácsadás is. Emellett nemzeti füstmentes nap alkalmából pályázatot is hirdet a Szabadkai Közegészségügyi Intézet. A pályázat célja az volt, hogy a fiatalok is felismerjék a dohányzás káros hatásait.

cigareta
dohányzás
dohányzás elleni küzdelem
rák
tüdőrák
betegség
Zombori Imre

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.