Ugrás a tartalomra

Gyarapodik a vajdasági cserkészmozgalom

2019.02.03
16:29
2019.02.03
19:22
Forrás
Pannon RTV
Szentmisével és a képzési programmal ma a muzslyai Emmausz katolikus fiúkollégiumban befejeződött a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség felnőttképzésének második állomása.

A felnőttképzésen húsz személy vesz részt. A muzslyai háromnapos képzésen cserkésztörténelemmel és cserkészpedagógiával kapcsolatos tudnivalókat igyekeztek átadni a képzés részvevőinek. Török Gabriella bácsfeketehegyi cserkész elmondta: „Ez nagyon jó, mivel Feketicsen most alakult egy cserkészcsapat. Alakulóban van. Összesen 12 létszámú, és felsős korosztály, 12 éves körüli gyerekekről van szó, és ez a képzés azért is nagyon jó, hogy jobban betekintést nyerjek a cserkészetre. Így minél jobban tudok majd foglalkozni a gyerekekkel odahaza.”

Az egyik előadó a budapesti Futó Ádám Jácint volt. Úgy fogalmazott: „Nagyon megfogott az itteni cserkészekben a magyar kultúra és a történelem iránti lelkesedés, ami azt gondolom, hogy a hazai cserkészeknek is, tehát a kis-magyarországi cserkészeknek is nagyon jó példa lehet. Nagyon jó szellemiséget tapasztalok egyébként mind a kettő cserkészszövetségben.”

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség a közeljövőben új cserkészcsapatokat tervez alakítani és gyarapítani szeretnék a vajdasági cserkészmozgalom tagságát. A felnőttképzés tavaly szeptemberében indult azzal a céllal, hogy a mozgalomba bevonják azokat, akiknek fiatalabb korukban nem sikerült bekapcsolódni a cserkészetbe. Szabó Hunor, a felnőttképzés felelőse elmondta: „Ami számunkra nagyon nagy öröm, hogy nagyon sok helységből érkeztek, ahol nincs Vajdaságban cserkészcsapat. És a tervünk az, hogy ott majd cserkészcsapatot fogunk alakítani. Jó eséllyel látjuk azt, hogy Feketicsen, Kishegyesen, Magyarkanizsán, Péterrévén, Zentagunarason, Gunarason és még más helységekben, ha nem is idén, de jövőre már valószínű lesz egy cserkészcsapat.” A Vajdasági Magyar Cserkészszövetségnek jelenleg 12 csapata és négyszáz cserkésze van.

Vajdasági Magyar Cserkészszövetség
felnőttképzés
Muzslya

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.