Ugrás a tartalomra

Gyászliturgián búcsúztak Irinej pátriárkától

2020.11.21
13:39
2020.11.21
18:02
Forrás
Pannon RTV
A belgrádi ortodox székesegyházban délelőtt 9 órakor kezdődött gyászliturgián vehettek búcsút a hívők a pénteken elhunyt Irinej pátriárkától, amelyen számos hívő és tisztelő rótta le kegyeletét.

A szerb ortodox egyházfőt vasárnap délelőtt 9 órakor helyezik végső nyugalomra a Szent Száva-templom kriptájában.

A szerb hadsereg díszőrségének tagjai a koporsót a pátriárka holttestével először a Patriarchátus épületébe szállították, ezt követően a belgrádi szerb székesegyházba vitték, ahol gyászliturgián mutatták be a székesegyház névadója, Szent Mihály ünnepe alkalmából. A hívek itt búcsúzhattak el Irinej pátriárkától. A pátriákra testét egy plexi védőfal borította, ugyanis a szerb válságstáb ajánlásai szerint nem lehetett megcsókolni vagy megérinteni a testet. A liturgia befejezése és a székesegyházban való megemlékezés után a menet és a koporsó Irinej pátriárka holttestével a Szent Száva templom felé tartott.

A szerb ortodox egyház közleménye szerint Irinej pátriárkát vasárnap délelőtt 9 órakor helyezik végső nyugalomra a belgrádi Szent Száva-templom kriptájában. A szerb ortodox egyház 46. fejének, Irinej néhai pátriárka utódjának megválasztásáig feladatait a Szent Püspöki Zsinat látja el, amelynek elnöke Hrizosztom mitropolita lesz. Az új pátriárka megválasztása legkésőbb a megüresedés napjától számított három hónapon belül történik majd meg.

Irinej pátriárka
liturgia
Szent Száva
Belgrád

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:30, Frissítve: 19:57

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.