Ugrás a tartalomra

Gyászülést tartottak Ladóczki Gábor emlékére

2019.02.14
13:43
2019.02.14
17:55
Forrás
Pannon RTV
A tehetséges sportolótól, játékvezetőtől, tanártól a család és a barátok mellett a szabadkai sportélet jeles képviselői is búcsúztak.

A szabadkai Városházán gyászüléssel emlékeztek meg az elhunyt Ladóczki Gáborról. Kikity Attila, Szabadka Város Sportszövetségének közgyűlési elnöke, egyben Ladóczki Gábor volt tanítványa beszédében a sportoló tehetségére és egyedi oktatási módszereire emlékezett vissza. Kikity Attila, közgyűlési elnök, Szabadka Város Sportszövetsége: „Nagyon szerettük a tanár urat, de bizony tartottunk is tőle. Rendkívüli módszereket tudott alkalmazni, amikor csintalankodtunk. Hozta a bokszkesztyűt. Azzal rendeztük le. Rendkívüliek voltak az órák is amit ő tartott. Mindig vártuk, hogy mikor leszünk újra együtt. Mikor lesz testnevelés óránk.”

Ladóczki Gábor több évtizedes eredményes munkájáért 1964-ben Májusi Díjban, 1989-ben Jovan Mikić Spartak-díjban részesült. 1998-ban megválasztották Szabadka díszpolgárává, 2016-ban pedig a vajdasági sportéletért tett erőfeszítéseiért, a tehetséges fiatalok felkarolásáért és a példamutató pedagógusi pálya elismeréseként átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet. Nyugdíjazása után is aktívan részt vett a sportéletben.

Horvát Tímea, alpolgármester, Szabadka: „A játékvezetői tevékenység befejezte után a sport fórumok tagjaként tevékenykedett ellenőr és küldöttként 500 mérkőzésen. A jégkorong játékvezetők egyesületében 1980 és 1986 között elnöki posztott töltött be. A 14. Téli Olimpiai játékokon Szarajevóban őt bízták meg a játékvezetői zsűri megszervezésével a Zetra és Skenderia csarnokokban. Sokoldalú sportoló, edző és játékvezetői aktivitása mellett Ladóczki Gábor időt szakított arra, hogy különböző tanfolyamokon és edzőiskolákban előadásokat tartson az általa legjobban ismert és kedvelt sportágakról.”

Ladóczki Gábor nemrégiben a Hét Napnak adott interjújában elmondta az úszás manapság nem kapja meg az őt megillető helyet, pedig minden gyereket meg kellene tanítani úszni. A fiataloknak azt tanácsolta, hogy saját egészségükért sportoljanak.

Szabadka
Ladóczki Gábor
gyászülés

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.