Ugrás a tartalomra

Gyerekek és koronavírus

2021.11.09
12:00
2021.11.09
12:17
Forrás
Pannon RTV
Mi a teendő, ha arra gyanakszunk, hogy koronavírusos a gyerek?

Tegnap este óta csak covid-igazolásokkal látogathatók a vendéglátóhelyek 20 óra után, az iskolákban pedig meghosszabbított őszi szünetre küldték a gyerekeket. Az intézkedések egyértelmű célja, hogy valamelyest mérsékeljék a jelenlegi – egyes szakemberek szerint – katasztrofális járványhelyzetet.

Nagyobb lezárásokról egyelőre nincs szó, a vakcináció lehet a helyes válasz a pandémiára – mondják az illetékesek. Most már öt vakcina közül választhatunk, mától a Moderna oltása is elérhető Szerbiában.

A 12 évnél idősebb gyerekek is felvehetik a koronavírus elleni védőoltást Szerbiában. A lehetőség adott, de szinte elenyésző azok száma, akik éltek is vele. Az oktatási miniszter által közölt adatok szerint mindössze 5 százalékuk vette fel a vakcinát.

Csendesek az iskolai folyosók és a tantermek. Hétfő óta őszi szüneten vannak a gyerekek. A cél, hogy csökkentsék a fertőzött diákok és tanárok számát. A járványügyi szakorvos szerint éppen jókor jött a szünet, ugyanis a lappangási idő a koronavírus esetében legtöbbször 6-7 nap, így kiszűrhetők a betegek. Dr. Bohucki Nebojsa szerint az új mutációk miatt már komolyabb tüneteik lehetnek a legkisebbeknek is.

„Influenzaszerű tüneteik vannak. Minden nap nagyon sok adatot kapunk, konkrétan mi is a Szabadkai Közegészségügyi Intézetben. A klinikai kép: orrfolyás, köhögés, láz. 38, 39, van akinek 40 fokos láza van. Tehát a klinikai kép is egyre súlyosabb. Tehát nem enyhe betegség. Tavaly az első hullámban arról beszéltünk, hogy a gyerekek meg sem betegszenek. Így is volt. Azonban jöttek az újabb és újabb mutációk. Most a delta, vagy a delta plusz estében a gyerekek is lebetegszenek. Ezért a gyerekeket is be kellene oltatni.”

Ha valaki a gyerekénél koronavírus okozta betegségre gyanakszik, akkor Szabadkán az Anya- és Gyermekgondozót kell felkeresnie. A tipikus tünetek esetén azonnal covid-tesztet végeznek rajtuk, melynek eredménye néhány perc alatt megvan. Ha negatív az eredmény, akkor az általános orvoshoz küldik a családot, ha pozitív akkor pedig az orvos érkezik az izolált helyiségbe. A vizsgálat után kiírja a megfelelő gyógykezelést.

Dr. Josipa Krajninger Parčetić, gyermekorvos: "Ahogy mindenki, tüneti kezelést kapnak, vagyis lázcsillapítót, fontos a minőségi pihenés, a vitamindús étkezés, tehát a nyugalom és a megfelelő táplálkozás. Lázcsillapítás és vitaminok."

A szakértők szerint mindennél fontosabb a megelőzés. A vakcina jelenti a kiutat a jelenlegi helyzetből. A lakosság minél nagyobb fokú átoltottsága védi meg a gyerekeket. Az utóbbi napokban némi javulás figyelhető meg az oltakozási hajlandóságban. Hétfőn 6500 ember vette fel a koronavírus elleni vakcinát.

Milanko Šekler, virológus: "Emlékszem, hogy a mi rekordunk a vakcináció kezdetén több mint 70 ezer ember volt. Ennyit oltottunk be egy nap alatt. Ez 10 százaléka az általunk jegyzett rekordnak. Logikus persze, hogy csökken ez a szám, hiszen a lakosság több mint fele, 55 százaléka be van oltva. A vendéglátóipari dolgozók veszik fel a vakcinát most."

A virológus szerint, ha 24 órás lenne a védettségi igazolások használati ideje és azt kiterjesztenék más ágazatokra is, akkor jelentősen javulna az oltottsági hajlandóság.

Szerbiában elérhető most már a Moderna vakcinája is. Így a Pfizer, a Szputnyik, a Sinopharm és az Astrazeneca után ez már az ötödik oltóanyag, amelyet felvehet a lakosság.

koronavírus
gyerekek
tünet
vakcina
iskola

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.