Ugrás a tartalomra

„A gyerekek tiszták, mint a frissen lehullott hó”

2021.06.28
10:32
2021.06.28
19:00
Forrás
Pannon RTV
Hárman részesültek az elsőáldozás szentségében Torontálvásárhelyen vasárnap. A dél-bánáti településen ezen a héten bérmálkozást is tartanak, amelyre csak 2-3 évente kerül sor.

Leonid Nikolić nagyon örült, hogy elsőáldozó lehetett. Egész évben folyamatosan készült rá: „Egy kis könyvecskéből kellett tanulni a gyónást, a gyónás előtti imát és a Hiszekegyet.”

Idén hárman készültek az elsőáldozásra Torontálvásárhelyen. A kis létszám ellenére a hitoktató örömmel készítette fel őket.

Kotormán Mária, hitoktató, Torontálvásárhely: „Szombaton tartjuk a hittanórákat, délelőttönként, a templomban, a hittan teremben. A tankönyvből készülünk, a bibliából olvasunk fel.”

Antal Ferenc maga is vallásos nevelést kapott, ezért különösen fontosnak tartja a gyerekek elsőáldozását: „Az egyház szempontjából ilyenkor már a gyerekek eléggé idősek ahhoz, hogy megértsenek egyes egyházi titkokat, amiben hiszünk.”

Az egyház életében az elsőáldozás a legszebb nap, amikor az első gyónás után a fiatalok magukhoz veszik Jézus testét és vérét - mondta Bogdán József, torontálvásárhelyi plébános: „Azt mondom, hogy ők tiszták, mint a frissen lehullott hó, mi pedig megpróbálunk olyanok lenni mint ők, mert Jézus azt mondta: vegyetek példát a gyermekekről, legyetek olyan tiszták mint ők.”

Elsőáldozást minden évben tartanak a településen, de bérmálkozásra csak 2-3 évente kerül sor. Idén nyolc bérmálkozó lesz. A szentmise vasárnap 16 órakor kezdődik, amelyet Német László nagybecskereki megyéspüspök celebrál.

Torontálvásárhely
elsőáldozás

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.