Ugrás a tartalomra

Gyógyszeradomány a Magyarkanizsai Egészségháznak

2021.03.15
12:35
2021.03.15
17:07
Forrás
Pannon RTV
Gyógyszert adományozott egy belgrádi gyógyszergyártó cég a Magyarkanizsai Egészségháznak. 500 darab gyerekeknek való láz- és fájdalomcsillapító szirupot kapott az Egészségház, mely összértéke 134 ezer dinár.

Az adományként kapott szirup gyerekeknek kisebb láz és fájdalom esetén használható.

Dr. Vörös Szekula Ildikó, gyermekorvos, Magyarkanizsai Egészségház: „Azért jó, mert a gyermekek jól elviselik, nem okoz gyomorpanaszokat és nem csinál semmi más gondot, csak figyelni kell az adagolást. Ebből kifolyólag adhatjuk egész pici kortól. Mi, itt a tanácsadóban már az első, második vakcina felvételénél ajánljuk.

A Magyarkanizsai Egészségház örömmel fogadta a 134 ezer dinárnyi adományt, mert így azokon a gyerekeken is tudnak segíteni, akik hátrányos helyzetűek.

Gyólay Karolina, igazgató, Magyarkanizsai Egészségház: „Nagyon fontosnak tartjuk ezt az adományt mivel a gyerekek, szociális esetek is, illetve akik nem rendelkeznek betegbiztosítással, azok is hozzájuthatnak, első kézből az orvostól.”

Bicskei Ibolya, Magyarkanizsa Község Tanácsának szociális ügyekkel megbízott tagja, kiemelte, hogy nehéz időszakot tudhat maga mögött az egészségügyi rendszer, és minden adomány nagy segítséget jelent: „Azt hiszem, hogy a legnehezebb feladatuk az egészségügyben dolgozóknak van, mivel nekik kell elrendezni az összes egészségügyi ellátást, és mindamellett a vakcinációt, teszteléseket szervezik, és ez mellett pedig meg kell szervezni az egészségügyi ellátást.”

A gyógyszer részarányosan kerül elosztásra a mentőszolgálat, a gyermekgyógyászat, valamint a falusi egészségházakban, és az adott orvostól kaphatják meg az érintettek.

Magyarkanizsa
Magyarkanizsai Egészségház
Gyólay Karolina
gyógyszer
adomány

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.