Ugrás a tartalomra

Ha augusztus, akkor pedagógus-továbbképzés!

2022.08.08
11:34
2022.08.08
17:08
Forrás
Pannon RTV
Idén 26. alkalommal szervezik meg a Szabadkai Nyári Akadémiát, a térség legnagyobb magyar nyelvű, nemzetközi pedagógusképzését, amely 120 résztvevővel, 28 hazai és magyarországi előadóval zajlik.

Az idei előadás-sorozat témaköre a lehetőségek és új módszerek az oktatásban. Agárdi Brigitta az elmúlt években újságíróként vett részt az eseményen, mára már tanárként hallgatja az előadásokat.

Agárdi Brigitta, tanár, Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium: „Eddig külső szemlélőként voltam jelen a Szabadkai Nyári Akadémián és már akkor is nagyon sok érdekes előadáson vettem részt, sok új dolgot megtanultam, amelyeket a későbbiekben tudtam kamatoztatni a munkám során. Úgy gondolom, hogy idén is sok érdekes előadáson fogunk részt venni, amelyeket hasznosítani tudunk majd a gyakorlati munkánk során is.”

Az esemény célja, hogy a résztvevők új ismereteket, kapcsolatokat és szemléleteket szerezzenek a képzés által. A rendezvény megnyitóján Dr. Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa mondott köszöntőt.

„Én azt gondolom, fontos, hogy itt Vajdaságban a pedagógusok szakmai szervezetbe tömörültek és azon dolgoznak, hogy szakmailag segítsék egymást, másrészt pedig olyan segítséget nyújtsanak az itt dolgozóknak, amellyel könnyebbé válhat a munka, több szakmai tudásra tesznek szert, összehozzák az itt dolgozó pedagógusokat. Ez jó lehetőség, hogy kicsit jobban megismerjék egymást a pedagógusok és olyan kapcsolati rendszert alakítsanak ki - akár az anyaországgal és más Kárpát-medencei magyar pedagógus szövetségekkel -, amiből később profitálni tudnak.”

De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke szerint fontos, hogy a pedagógusok új ismereteket szerezzenek munkájuk során, amely segíthet alkalmazkodniuk a gyorsan változó oktatói hivatásban. „A gyorsan változó világunkban alkalmazkodniuk kell a pedagógusoknak is az oktató-nevelő munkához és ehhez új módszerekre, új szemléletekre van szükség ahhoz, hogy hatékonyan folyjon a munka, illetve hogy tudják a diákokat motiválni és a diákokban a kompetenciákat fejleszteni.”

A négynapos képzés négy csoportban zajlik óvópedagógusok, nevelők, illetve általános- és középiskolai tanárok számára. Az előadásokat neves hazai és magyarországi előadók tartják mind a társadalomtudomány, mind a természettudomány terén.

Szabadkai Nyári Akadémia
Szabadka
De Negri Ibolya
Dr. Szilágyi Péter

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.