Ugrás a tartalomra

A hagyományos mesemondás továbbörökítése

2021.11.25
20:30
Forrás
Pannon RTV
Pedagógusok számára szervezett továbbképzést a zentai Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ Bácsfeketehegyen. A rendezvény célja felhívni a figyelmet a hagyományos mesemondás továbbörökítésére.

A felmérések szerint a mai digitális világban a szülők egyre kevesebbet mesélnek, pedig a népmesének meghatározó szerepe van a gyermek személyiségfejlődésében. Az élőszavas mesemondás jelentős szerepéről tartottak továbbképzést Bácsfeketehegyen.

Üveges Gizella zentagunarasi magyartanár: „Én felső osztályokban tanítok, ott pedig a mese azért fontos, hogy a szóbeli kifejezőkészségét fejlessze a gyermek. A memóriája fejlődik, miközben mesét mond, tulajdonképpen ezért nyúlunk a meséhez, és most azért jöttem ide, hogy halljam, hogy a tanárnő szerint hogy kell mesét mondani.”

A továbbképzésen Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató tartott előadást, aki többek között azt is elmondta, hogy a gyerekek leginkább az igaz történeteket szeretik hallgatni. A legjobb tehát esténként beszélgetni, történetbe formálni, hogy mi történt velünk aznap.

„Az a fontos, hogy odabújjon az anyukájához, az édesapjához, hogy érezze a szeretetet. Mert miről szólnak a népmesék? Arról, hogy cicuskám, micuskám segíts rajtam. És ez a segíteni akarás, hogyha ezt érzi a gyerek minden este a szüleitől, akkor énszerintem sokkal jobb gyerek lesz, könnyebben boldogul az iskolában, nem lesz problematikus gyerek és könnyebben föltalálja magát az életben.”

Az igazság mindig győz a népmesék szerint - tette hozzá a néprajzkutató. A vajdasági népmesék nincsenek eltemetve, könyv formában is megjelentek, valamint hanganyagot is lehet találni a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján.

pedagógus továbbképzés
mesemondás
Bácsfeketehegy
Dévavári Beszédes Valéria

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.