Ugrás a tartalomra

Hálát adtak, egészséget, békét kértek a zarándokok

2022.06.04
16:54
2022.06.04
20:06
Forrás
Pannon RTV
Felemelő érzés több százezer zarándokkal felsétálni a csíksomlyói nyeregbe, a pünkösdi szentmisére - vélik a résztvevők. A Pannon RTV stábja a helyszínen természetesen vajdasági hívekkel is találkozott.

Ki hálát adni, ki egészséget, vagy békét kérni jött a Szűz Anyához a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.

A kegytemplom elől indult a körmenet, fél óra gyaloglás után nagyjából félúton vagyunk a nyeregbe, az ünnepi szentmise helyszínére. Ma több százezren jöttek ide.

A zarándokok között olyan is volt, aki itt, Csíksomlyón tért meg.

Virág András, Vác: „Nekem nagy élmény, hogy egy lelki fejlődés is volt. Először turistaként, majd félzárandokként és most már zarándokként tudok részt venni.”

Természetesen a vajdasági hívek is képviseltették magukat Erdélyben. Főként a Tisza-menti településekről jöttek, de akadt köztük szabadkai és csantavéri is.

Gruber Ferenc, zarándok, Ada: „Évtizedek óta jövünk a búcsúba, ez nekünk nagy lelki megtisztulás és sok erőt ad a következő évre, vagy évekre.”

A zarándokokkal sétált fel a nyeregbe Semjén Zsolt is. A magyar miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy szinte hazajár ide.

Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Magyarország: „Édesanyám erdélyi, úgyhogy én gyerekkorom óta mindig itt vagyok. Egy évre szóló lelki feltöltődés, amikor itt van az ember, a csíksomlyói Szűz Anyánál. Felekezeti hovatartozástól függetlenül is ez a kereszténységünkben és magyarságunkban való megerősítés.”

Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár 5. éve vesz részt a lovas zarándoklaton és érkezik meg a búcsúra.

Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár, Magyarország: „Nehéz megszólalni egy ilyen ünnepi alkalom után, mert akik részt vesznek a pünkösdi zarándoklaton itt Csíksomlyón, nekik az év szinte pünkösdtől pünkösdig terjed és alig várjak, hogy a következő alkalommal el tudjanak ide jönni. Örülök nagyon, hogy Vajdaságból is sokan jöttek.”

A zarándokok gyalog, autóval, lóháton és vonattal érkeztek az egész Kárpát-medence területéről. Egyként énekelték a magyar és a székely himnuszt a szentmise végén.

Csíksomlyó
csíksomlyói búcsú
Semjén Zsolt

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.