Ugrás a tartalomra

Hamarosan kiépül a kerékpárút Hajdújárás és Királyhalom között

2022.10.14
12:20
2022.10.14
17:14
Forrás
Pannon RTV
A munkálatok várhatóan október 31-én fejeződnek be. Az OPTI-BIKE 2 projekt egy Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében jött létre. Az illetékesek ma a helyszínen jártak és megtekintették a beruházást.

Munkagépek és munkások a királyhalmi bekötőnél. Folynak a munkálatok a kerékpárút kiépítésénél, és hamarosan be is fejeződnek. A határidő október 31-e. Királyhalmon belül már kiépült egy mintegy öt kilométeres szakasz, ami nagyban megkönnyítette és biztonságosabbá tette a kerékpárforgalmat. Most a településen kívül, egy igen veszélyes szakaszon folytatódnak a munkálatok. A kerékpárút Hajdújárástól a Buki hídig húzódik.

Katona Róbert, tanácselnök, Királyhalom HK: „A határátkelő megnyitásával hatalmasat nőtt a forgalom a falun belül és a közlekedésbiztonsági szempontok ezt már indokolták, hogy külön kerékpárutat kapjanak a kerékpárosok és a gyalogosok is használják ezt a kerékpárutat. Ez egy új szakasz kritikus helyen épül ki, hiszen gyakorlatilag Hajdújárás és Királyhalom közötti szakasz egy kanyargós, sokszor átláthatatlan terület mellett vezet és ismét csak a határátkelő megnyitásával ezen az útszakaszon az autósforgalom legalább a duplájára nőtt, itt már veszélyben voltak a kerékpárosok, illetve sokszor gyalogosok is megteszik ezt a szakaszt.”

Nem csak a településen belül közlekednek a kerékpárosok. Több királyhalmi is dolgozik Hajdújáráson, Palicson és Szabadkán. Gyakran biciklivel járnak munkahelyükre. Ezért is fontos ezen a szakaszon egy kerékpárút, valamint a turizmus miatt is jelentős, hisz gyakorlatilag kerékpárút köti majd össze Palicsot a magyarországi Mórahalommal.

Sövény Rudolf, önkormányzati képviselő, Szabadka VKT: „A turizmus, a kerékpárturizmus is felívelőben van és ehhez is azt gondolom, hogy nagyon nagy mértékben hozzá fog járulni ez a beruházás. Látjuk azt, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokat tettünk és dolgoztunk azért, hogy Palics és Szabadka turizmusa visszakerüljön arra a megélhető helyre, ahol potenciállal rendelkezik, és azt gondolom, hogy nekünk külvárosi településeknek, Hajdújárásnak, Királyhalomnak, de úgy Ludasnak is hozzá kell tenni a magunkét. És azt gondolom, hogy ebből mi is tudunk majd érvényesülni és hasznot húzni.”

Hajdújárás és Királyhalom 1500 méter hosszan épül ki a kerékpárút az Európai Unió pénzügyi támogatásával. A beruházás értéke 566 ezer euró. Az OPTI-BIKE 2 projekt fő kedvezményezettje Szabadka Város Önkormányzata, míg a magyarországi partner Tompa Város Önkormányzata.

Újhelyi Ákos, projektmenedzser: „Ez egy nagyon fontos beruházás, ugyanis az OPTI-BIKE 1-es beruházásnak, úgymond a folytatása, megépítettünk az előző szakaszban két kerékpárutat: egyet Királyhalmon belül, egyet pedig Kelebián. Összesen 7,9 kilométernyi kerékpárutat építettünk ki, mellette pedig elkészítettünk 25 kilométernyi kerékpárút kivitelezésére szolgáló dokumentumot és ennek a technikai dokumentációnak köszönve épül most meg ez az 1500 méternyi kerékpárút.”

A tervek szerint Szabadka Város jövőre pályázna a folytatásra, amely Kispiaccal, valamint Kisbajmokkal kötné össze az addigra már meglévő szakaszokat.

Hamarosan tehát a kerékpárosok használatba vehetik ezt a szakaszt is. A látványtól ne ijedjen meg senki, a munkálatok egyelőre még tartanak. Az illetékesek elmondták, hogy ezen a részen egy kerítés is kiépül majd, így az állatok sem tudnak majd feljutni az úttestre, illetve a kerékpárosok is biztonságosan közlekedhetnek majd.

kerékpár
kerékpárút
Hajdújárás
Királyhalom

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.