Ugrás a tartalomra

A harmadik gyerek után annak nagykorúságáig jár az állami támogatás

2017.12.04
07:30
2024.03.19
08:51
Forrás
Vajdaság MA
A tervek szerint az év végéig meghozzák a gyermekes családok anyagi támogatásáról szóló új törvényt Szerbiában.

A tervek szerint az állam megnöveli a szülői pótlékot, az illetmény kifizetése pedig ezután nem a munkaadó lehetőségeitől vagy szándékától függ, mert közvetlenül a szülő számlájára utalják át.     

Zorana Mihajlović, a kormány alelnöke a Politikának nyilatkozva elmondta, az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) előirányozza azt is, hogy az anyák a harmadik gyerek után annak nagykorúságáig rendszeres havi térítményt kapnak.

A gyermekes családok anyagi támogatásáról szóló új törvény szerint az első gyerek után jár a legnagyobb mértékben megnövelt szülői pótlék, de jár a második, harmadik, negyedik gyermek után is, amit az anyák 24 havi részletben kapnak meg. Zorana Mihajlović szavai szerint újdonságnak számít, hogy az illetményt közvetlenül az anya és nem a munkaadó folyószámlájára fogják utalni. Kiemelte, ez a jog megilleti azokat a nőket is, akik határozott idejű szerződéssel vagy ideiglenes szerződéssel vannak munkaviszonyban és azokat is, akik falun élnek és mezőgazdasággal foglalkoznak. Egyelőre megfontolás tárgyát képezi, de a legnagyobb valószínűség szerint a juttatás megilleti majd a három gyermeket egyedül nevelő apákat is.

A Polgári törvénykönyv javaslata nem irányozza elő a visszamenőleges kifizetést a háromgyermekes anyák részére, és még nem döntötték el, hogy ez szimbolikus segítséget jelentő összeg lesz, vagy pedig egy fizetésnyi összeg.

A Politikai adatai szerint Szerbiában több mint 5000 család nevel öt vagy ennél több gyereket, míg három gyermeke 99 368 családnak van. 

család
Polgári törvénykönyv
Szerbia
harmadik gyerek

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.