Ugrás a tartalomra

Harmadik oltás bejelentkezés nélkül

2021.09.02
13:37
2021.09.02
18:18
Forrás
Pannon RTV
A szakemberek emlékeztetnek arra, hogy a koronavírus elleni védőoltás védettséget nyújt a súlyos megbetegedések kialakulása ellen. A szerb fővárosban különböző oltási akciókkal is motiválják az embereket.

A szerb fővárosban eddig a polgárok több, mint 56 százaléka beoltatta magát valamelyik vakcina első dózisával. A második dózist mintegy 54 százalékuk vette fel.

Belgrádban több mint 20 oltóponton, köztük a Belgrádi Vásár területén is felvehetik a lakosok a harmadik oltást. Az egyetlen feltétel az, hogy 180 napnak el kell múlnia a második oltás felvételétől, mielőtt megkaphatják a harmadik dózist.

A városvezetés szerint a napokban elérheti a 800 ezret a beoltott fővárosiak száma.

Zorica Milić, Belgrád: „Nagyobb biztonságban érzem magam. Ajánlják is, hogy felvegyük, főleg azért, mert 73 éves vagyok, ez az egyik ok és nagyobb biztonságban érzem magam a delta variánssal való megfertőződéstől.”

Popović Nedeljka, Belgrád: A koromra való tekintettel úgy vélem fel kell vennem. A gyerekek, az unokák miatt is. A fiataloknak is oltakozniuk kell.

A harmadik oltásra regisztrálni sem kell. Bárki, aki megfelel a kritériumoknak, előzetes bejelentkezés nélkül felveheti.

Milina Knežević, Belgrád: „Nem kötelező, de hogy az igazat megmondjam a gyerekeim nem akarnak oltakozni. Mondtam nekik, hogy bármikor megfertőzhetnek valamivel. Ha tízszer kell oltakozni akkor is fogok, miattuk és miattam is.”

Pavić Stojan, Belgrád:
„- Először és másodszor kínaival oltakoztam és most megint azt vettem fel.
- Miért a kínait?
- Az első kettő ugyanaz volt, a harmadikat is így akartam.
- Felvenne még több vakcinát, ha azt mondanák, hogy kellene?
- Tízet is, ha kell. Semmi probléma, miért is ne? Mát több mint tíz éve oltakozom az influenza ellen. Az minőségesnek és jónak bizonyult.”

A Belgrádi Vásár területén lévő oltóponton a polgárok harmadszorra mind a négy Szerbiában elérhető vakcina közül választhatnak. A Pfizer, az AstraZeneca, a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik vakcina is rendelkezésre áll – mondta Snežana Kalabić, az oltóhely koordinátora. Kiemelte: „Választhatnak vakcinát, nem kell, hogy ugyanaz legyen, amit már felvettek. Lehet bármelyik a négy elérhető közül. Mi már itt 17. napja adjuk a harmadik oltást, eddig több mint tízezren felvették. Nem panaszkodtak és nem voltak mellékhatások. Reméljük ez segíteni fog, hogy erősödjön az immunitásunk és hogy ne legyenek súlyos klinikai képek az előttünk álló téli időszakban.”

Pénteken és szombaton a Marakana stadionnál is lehet majd oltakozni. Azok, akik ott oltatják be magukat, focimeccsekre szóló jegyeket kapnak.

Belgrád
védőoltás
koronavírus

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.