Ugrás a tartalomra

Háromnapos őszi szünet kezdődött a szerbiai általános és középiskolákban

2020.11.11
11:15
2020.11.11
15:17
Forrás
Pannon RTV
Eredetileg csak a mai napon szünetelt volna a tanítás az állami ünnep miatt, azonban a szerbiai válságstáb a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében további két nappal meghosszabbította a szünidőt.

A diákok természetesen örülnek a hírnek, azonban a szülők, a munkájuk miatt, sok esetben nem tudják kire bízni gyermeküket a szünidőben.

Berényi Kornélia negyedik osztályos kisfiát várta a horgosi iskola előtt kedd délután. Elmondta, a válságstáb által meghozott intézkedésekhez eddig is csak nehezen tudtak alkalmazkodni, azonban ez a szünet nehézséget okoz a családjukban, hiszen neki az elkövetkező napokban munkába kell mennie, és nem tudja kire bízni gyermekét. „Én személy szerint nem tudom sehova sem elhelyezni, mert kései házasságból lett ő a negyedik gyermekem. Én vagyok majdnem a legidősebb szülő az osztályban, a többi szülő még meg tudja oldani valamennyire még élő nagyszülőkkel, nekem sajnos már elhunytak a szüleim, úgyhogy én nem tudom megoldani, és ezért vagyok magamra hagyatva ezen a téren, és bizony ez egy nagy probléma.”

Szeptember óta több újdonsághoz is igazodniuk kellett az oktatási intézményeknek a koronavírus miatt. Táborosi Győző, a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola igazgató-helyettese szerint sok plusz szervezést igényel a családok részéről az, hogy ilyen helyzetben hova tudják elhelyezni a kisebb gyerekeket, hiszen a legtöbb szülő munkaviszonyban van. „Az egész családokat, a szülőket felborítja ez a rendszer, mert a családon belül is meg kell szervezni, hogy hogyan is küldöm a gyereket az iskolába, hogyan tudom megszervezni a családi életet ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen menjen.”

Az igazgató-helyettes hozzátette, hogy egyelőre még nincs információjuk arról, hogy mikor fogják pótolni ezeket a napokat, sem pedig arról, hogy hétfőtől hogyan folytatódik majd az oktatás.

őszi szünet
általános iskola
középiskola
szünet
Horgos
Kárász Karolina Általános Iskola

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.