Ugrás a tartalomra

A határon túli magyarok is igénybe vehetik a Diákhitel 1-et

2019.07.30
09:19
2024.03.19
08:47
Forrás
MTI
A határon túli magyarok is igénybe vehetik a magyarországi szabadfelhasználású Diákhitel 1-et. Az igényléshez magyarra fordított hallgatói jogviszony és magyar bankszámla szükséges.

A cél az, hogy Magyarországon és az egész Kárpát-medencében ne legyen olyan fiatal, aki azért nem tud felsőoktatási tanulmányokat folytatni, mert a családi vagy egyéb körülmények nem teszik azt lehetővé. Az 1,99 százalékos kamatú Diákhitel 1 keretében havi maximum hetvenezer forintot lehet igényelni, egy félévben legfeljebb öt hónapra.

A képzési díjakra felvehető Diákhitel 2 kamatmentes, ezzel az önköltséges képzésben résztvevő hallgatók húsz százaléka él.

Mindkét hitel igényléséhez érvényes hallgatói jogviszony szükséges, visszafizetését a diploma megszerzése után négy hónappal kell elkezdeni, de bármikor ingyenesen előtörleszthetők.

Diákhitel 1
határon túli
felsőoktatás
Diákhitel 2

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű