Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Határtalanul a magyar fiatalokért

2022.07.21
14:39
2022.07.21
16:43
Forrás
Pannon RTV
Ezzel az elnevezéssel tartottak kerekasztal-beszélgetést az erdélyi Tusnádfürdőn.

A tábor harmadik napján Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek vezetői és fiatal politikusok osztották meg gondolataikat az érdeklődőkkel. A romániai helyzetet értékelve elhangzott, az ottani szervezetek nem tudnak pozitív fejleményekről beszélni, mint mondták, nem tudnak az országban a fiatalokat érintő kérdésekről komoly párbeszédet folytatni. Vajdaságot Kiss Nándor képviselte a panelbeszélgetésen. A VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöke elmondta, Vajdaságban sikerült egységet kialakítani, így könnyebben lehet érdeket érvényesíteni Belgrádban és Budapesten is. Kiss Nándor a Pannon RTV-nek azt mondta, a koronavírus lecsengése után ismét egyre több rendezvénnyel várja Vajdaság a fiatalokat, példaként a nemrég befejeződött kishegyesi Szabadegyetemet említette.

Kiss Nándor, elnök, VMSZ IF: „A vajdasági fiatalok jól jöttek ki a megterhelésből, hiszen kisebb nehézségek árán tudtak visszazökkenni ugyanarra a szintre, ahogy a covid előtt volt. Bízunk benne, hogy folytatni tudjuk a munkát, s minél több ilyen rendezvényen tudunk egymással találkozni.

Tusványos
Tusványosi Szabadegyetem
Kiss Nándor

Most

16:49, Frissítve: 18:38

Gyerekfesztivál Magyarkanizsán

Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.