Ugrás a tartalomra

Határtalanul, online

2020.04.23
13:52
2020.04.23
13:58
Forrás
MTI
A Határtalanul középiskolai vetélkedő nagy döntője pénteken lesz. Az online verseny fináléjában majdnem 600 magyarországi és határon túli fiatal vesz részt.

Közel 600 anyaországi és külhoni diák vesz részt pénteken a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagy döntőjén, amely a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel online formában valósul meg. A döntőbe 20 csapat, 11 külhoni és 9 anyaországi jutott, így közel 600 diák méri össze tudását. Minden döntőbe jutott csapat 100 ezer forintot, valamint értékes ajándékokat nyer, a legjobb osztály pedig elviheti az 1 millió forint értékű fődíjat. A vetélkedő célja, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is éreztessék mind az anyaországi, mind a határon túli magyar fiatalokkal, hogy a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága nem engedi el a kezüket, illetve lehetőséget teremtsenek az identitás- és kapcsolaterősítésre.

Határtalanul
középiskolai vetélkedő
döntő
online
Nemzetpolitikai Államtitkárság

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.