Ugrás a tartalomra

Hatékonynak tűnő oltóanyagokat juttattak el Kongóba

2018.05.17
22:55
Forrás
MTI
Az Egészségügyi Világszervezet olyan oltóanyagokat juttatott el az ebolavírussal érintett kongói területre, amelyek hatékonynak tűntek a korábbi járványoknál.

Ezekkel a betegek környezetében élőket és az egészségügyi dolgozókat kell kezelni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Szlávik Jánost arról kérdezték, hogy vészhelyzeti bizottságot hívott össze péntekre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjedő ebola nemzetközi kockázatainak megvitatására.
A szakorvos elmondta: amikor ennyi megbetegedés történik, az már járvány, és az ebolavírus egy egymillió lakosú nagyvárosban is megjelent. Ez már a kilencedik ebolajárvány az afrikai országban 1976 óta, ezért a helyi hatóságok megtanulták a kezelését, csupán az aggasztó, hogy ilyen rövid idő alatt ennyien betegedtek meg. Meg kell figyelni és karanténba helyezni mindazokat, akik a betegekkel találkoztak.
    Szlávik János elmondta azt is: csak azok az emberek fertőznek, akiken már megjelentek a betegség tünetei, őket kell elkülöníteni, de ezt egy kis faluban nagyon nehéz megvalósítani. Az ebolavírus halálozási aránya csaknem 90 százalékos és a betegség nagyon gyors lefolyású.
Nagyon valószínű, hogy denevérek hordozzák úgy a vírust, hogy nem betegszenek meg - közölte a főorvos.

ebola
Kongó
WHO

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.