Ugrás a tartalomra

Hatezer szerbiai gyermek él a szülei nélkül

2019.10.28
08:38
Forrás
Blic
Szerbiában minden hatodik gyerek kerül nevelőszülőkhöz, vagy gyermekotthonba – derül ki a Szociális Védelmi Intézet legfrissebb adataiból.

Jelenleg hatezer kiskorú él a szülei nélkül, többségük hat és tizennégy év közötti. Ez a szám évről-évre növekszik, annak ellenére, hogy a születési arány egyre csökken. Főként rossz anyagi körülmények között élő családok mondanak le a gyerekükről. A második leggyakoribb ok, ha a gyermek szellemi fogyatékossággal jött a világra. Sok esetben akkor is otthonba kerül a gyerek, ha a szülei elhunytak – áll a felmérésben. Az állam tavaly mintegy 3,5 milliárd dinárt különített el a nevelőcsaládok számára, ezzel ösztönözve a családokat, hogy nevelőszülők legyenek.

gyermekotthon
nevelőszülő
árva
szegénység

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.