Ugrás a tartalomra

Hatvan felettiek szörfölnek

2019.07.31
10:23
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
15 szépkorú részvételével ismét megszervezték az ingyenes számítógép használói képzést a 60 év felettiek számára Magyarkanizsán.

A Kárpát-medencei szintű projekt megvalósulását a magyar kormány támogatja, anyaországi partnere a KárpátHáló Egyesület, megszervezésében pedig a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény segédkezett.

Paulik Gizella szerint nyugdíjaskorban sem árt, ha újat tanul az ember: „Én azért jöttem el erre a képzésre, mert ugyan valamennyit értek hozzá, mert az unokáim, lányom segítenek, de vannak olyan dolgok, amiket én nem tudok. Most látom csak, hogy vannak dolgok, amikről fogalmam sincs és gondoltam, hogy majd itt szert teszek további tudásra.”

A 15 hallgató számára 30 iskolai óra keretében szervezték meg a képzést. Sarnyai Károly, előadó: „A szépkorúaknak ez a sokadik alkalommal megszervezett informatikai képzés, alaptudást fognak elsajátítani. A számítógép kezelés alapjait, az internetezést, az interneten való böngészés alapjait és szövegszerkesztési alapot is kapnak.”

A program az időskorúak számára életminőségük javítását szolgálja. Az információszerzés és a kapcsolatképzés végén a magyarországi felnőttképzési törvény által előírt oklevelet kapnak.

hatvan
szépkorú
számítógép
Magyarkanizsa
Cnesa

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.