Ugrás a tartalomra

A helyközi buszok is használhatók a jövő héttől

2020.04.29
11:04
2020.04.29
17:18
Forrás
Pannon RTV
A vasúti forgalom is helyreáll, de a megelőző óvintézkedéseket be kell tartani - figyelmeztet az illetékes tárcavezető.

Jövő héten több szerbiai városban is beindul a városi közlekedés, és a városközi járatok is elindulnak - mondta Zorana Mihajlović a Szerbiai RTV reggeli műsorában. Ehhez már a közlekedési minisztérium elő is készítette a szükséges szabályzatokat - tette hozzá. Véleménye szerint a járatokon jóval kevesebben utaznak majd, mint korábban, a járművekben pedig el tudják majd különíteni az utasokat és a sofőröket. A közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter azt mondta, hogy a lakosok felelősségérzete is nagy jelentőséget kap ebben a helyzetben.

Zorana Mihajlović, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter, Szerbia: „Nem az utasok számán van a hangsúly, hanem a teret nézik majd, ami az autóbuszban rendelkezésre áll. Meg lesz határozva pontosan, hogy melyik ajtón lehet felszállni, és melyiken leszállni. Ez érvényes lesz természetesen a vonatokra is. A vasúti közlekedés is be fog indulni az utasok számára. A Beovoz is elkezd működni, ami nagyon fontos a gazdaság és a lakosok számára is. Az utasok közötti távolságot határozzák meg. A lényeg, hogy ne legyen közeli kontaktus, ne történjen meg, nem pedig az, hogy 20-an legyenek az autóbuszon, és egymás mellett üljenek. Ez nem lesz lehetséges.”

autóbusz
vasúti közlekedés
helyközi járat
koronavírus
járvány
Szerbia
Zorana Mihajlović
távolságtartás

Most

Népszerű