Ugrás a tartalomra

Hétfő reggelig szinte minden zárva tart Szerbiában

2021.03.07
13:09
2021.03.07
14:34
Forrás
Pannon RTV
Szerbiában ma csak a gyógyszertárak, az élelmiszerboltok és a benzinkutak dolgozhatnak – ezzel a szigorítással próbálja a kormány megfékezni a koronavírus terjedését.

Hétfő reggel 6-tól áll vissza a megszokott munkarend, vagyis minden más is nyitva tarthat estig. A válságstáb kedden ül újra össze. 

Nem elégedett a mostani korlátozással a válságstáb orvosi része, ezért ha az újabb koronavírus-adatok magasak lesznek, a mostaninál szigorúbb intézkedések bevezetését kérik majd a kormánytól – mondta Branislav Tiodorović. A járványügyi szakember szerint a mostani hétvégi korlátozás túl rövid, legalább tíz napig kellene tartania. Azt is mondta, hogy a kórházak többsége vagy már megtelt páciensekkel, vagy közelítenek ahhoz, hogy kapacitásaik végéhez érjenek. 

Tegnap a napi fertőzöttszám 3519 volt. 17-en haltak meg a koronavírus következtében, összesen már 4452-en. Több mint négyezer személyt kezelnek koronavírus miatt kórházban, 169 beteg állapota súlyos.

1 millió 650 ezer 30 - már ennyi vakcinát beadtak Szerbiában. Mindkét adag oltóanyagot már több mint 620 ezren felvették. Az újraoltás arányát tekintve egymillió lakosra nézve Szerbia Európában az első, világviszonylatban pedig a negyedik. 

A napokban véget ér a kockázatos kategóriába sorolt polgárok immunizációja, vagyis azután már azok is megkaphatják a koronavírus elleni oltást, akik igényelték azt, és nem tartoznak a rizikócsoportokba – mondta Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter.

Áprilisban legalább még másfél millió vakcina érkezik Szerbiába - ezt a szerb elnök közölte a sajtóval. Összesen már csaknem 15 millió adag oltást rendeltek meg. Mindenkinek jut vakcina, aki be akarja oltatni magát - erősítette meg az államfő.

intézkedés
zárás
vendéglátás
koronavírus
Szerbia

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.