Ugrás a tartalomra

Hétfőn már zavartalan volt az ingázók határátkelése

2020.04.27
16:45
2020.04.28
06:19
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági munkavállalók problémamentesen átmehettek magyarországi munkahelyükre és vissza is térhettek onnan. A VMSZ és a szerb kormány megoldást talált a helyzetre, a rendszerhibákat kijavították.

Az elmúlt napokban többen is panaszkodtak, hogy visszatérésük gondokba ütközött pénteken, mert 28 napos karanténra kötelezték őket az illetékesek. Nekik tegnap e-mailben kellett jelentkezniük, hogy hatályon kívül helyeztessék a karantén elrendeléséről szóló végzést. Ehhez csatolniuk kellett a szóban forgó papírt, a munkáltatói igazolást, amelyet nem kellett fordítani, és a szerbiai lakcímüket igazoló dokumentumot. Erről tájékoztatta a közvéleményt vasárnap délután közösségi oldalán Pásztor István, a VMSZ elnöke. A jelentkezések alapján az illetékes szervek hatályon kívül helyezték a karanténról szóló végzést.

Kozsán Mónika is férjével együtt pénteken, az első újbóli ingázós munkanapja után házi karantént kapott a szerb határon, hétfő reggel viszont gond nélkül elmentek Horgosról Szegedre dolgozni, egy öntödébe: „Annyit mondott reggel a szerb határon a könyvkezelő, hogy mehetünk, ki vagyunk törölve a rendszerből.”

Munkába menet és hazajövet az ingázó munkavállalóknak a munkáltatói igazolást, illetve a szerbiai lakcímet igazoló dokumentumot kell felmutatnia. Ez lehet személyi igazolvány, útlevél, vagy jogosítvány is. A szerbiai munkaközvetítőtől semmilyen papírra nincs szükség. A hajdújárási Paunovity Natália is Szegeden dolgozik, külkereskedelmi üzletkötőként. Amikor lezárták a határt, ott ragadt. Magyar munkáltatói papírjával most tért haza először, innentől majd ismét ingázik.

Mészáros András Királyhalomról a mórahalmi gyógyfürdőbe jár dolgozni. Hétfő reggel csak a munkáltatói papírját ment át elintézni, tíz perc alatt átért a határon. Nem szabtak ki neki sem házi karantént, amikor visszatért a szerb határra: „A következő naptól mindennap ingázás lesz. A gyógyfürdő még nem dolgozik, de május végén beindul, úgyhogy karbantartási munkákat fogunk végezni.”

Tehát a továbbiakban minden, a határtól legfeljebb 50 kilométerre élő ingázó, aki rendelkezik munkáltatói igazolással, nyugodtan átmehet a határ menti településekre dolgozni.

Azzal viszont mindenképp számoljanak az ingázók, hogy a Szerbiába való hazatéréskor alapos vizsgálaton esnek át, így akár több órás várakozásra is számíthatnak.

határ
határátkelés
szerb-magyar határ
ingázók
ingázó

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Továbbra is keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.