Ugrás a tartalomra

Hétköznapi helyzetekben tanulják a szerb nyelvet

2020.07.17
13:00
2020.07.17
19:05
Forrás
Pannon RTV
Munka közben, beszélgetve sajátítják el a fiatalok a szerb nyelvet az MNT felzárkóztató képzésén.

A Magyar Nemzeti Tanács az idén is megszervezte a harmadikos középiskolások számára a szerb nyelvi felzárkóztató kurzusát. Az MNT célja ezzel az, hogy a fiatalok bátrabban használják a szerb nyelvet, és ennek köszönhetően az itthon való továbbtanulást válasszák.

A szombati piacra szedik a paradicsomot a fiatalok a szentmihályi Tóth Csaba és Mónika fóliasátraiban. Közben szerb nyelven beszélgetnek, mert ők valójában a Magyar Nemzeti Tanács szerb nyelvtanfolyamának a résztvevői, amit most először szerveztek meg Szentmihályon. Gulyás Viktória, Szentmihály: „Gyakoroljuk a szerbet is, és közben dolgozunk. A faluban elég sokan piacra járnak, így megtanulhatjuk a mindennapi dolgokat, hogy kell beszélni. Nagyon jó társaság vagyunk. Úgy gondoltam, hogy azért szeretnék erre járni, mert itt szeretnék maradni Szerbiában. Ide szeretnék tovább menni egyetemre.”

A pénteki program a hajnali órákban kezdődött, de ez nem okozott gondot a fiataloknak. Összeszokott csapatról van szó, amely már az elmúlt két hét alatt a szentmihályi iskolában gyakorolta a szerb nyelvet. Tóth Ottó, Szentmihály: „Eddig nem tudtam annyira szerbül, de ez a két hét igazán rásegített abban, hogy jobban megtanuljam a szerb nyelvet. A nagybecskereki gimnáziumba járok, harmadik osztályos vagyok. Hogy egyetemre hová szeretnék tovább iratkozni? Itt, Újvidéken a mérnöki egyetem – az a kiszemeltem.”

A járványhelyzet miatt a nyelvtanfolyam harmadik hetében a fiatalok nem utaznak Újvidékre, ahogy azt eredetileg tervezték. A jövő héten is Szentmihályon maradnak, de elmennek Nagybecskerekre, ahol a gyakorlatban próbálják majd alkalmazni a szerb nyelvtudásukat. Ispánovics Márton Edit, szerbtanár, Szervó Mihály Általános Iskola, Muzslya: „Nagyon jó csapat vagyunk, jó a hangulat, és olyankor könnyebb dolgozni. A fő cél az itt maradás, hogy a gyerekek abban gondolkodjanak, hogy tovább folytassák a tanulmányaikat esetleg Újvidéken vagy Szabadkán. Eddig az volt a legnagyobb gond, hogy a nyelv végett nem gondolkodtak ebben az irányban.”

A Magyar Nemzeti Tanács idén kilencedik alkalommal szervezte meg a szerb nyelvi felzárkóztató kurzusát. Kilenc helyszínen, 11 csoportban összesen 149 fiatal vett részt rajta.

szerb nyelvi felzárkóztató képzés
MNT
Szentmihály
paradicsomszedés
paradicsom
szerb nyelv
nyelvtanulás
továbbtanulás

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.