Ugrás a tartalomra

Hiányoznak a szakemberek - A duális képzés a megoldás?

2021.11.17
22:42
2021.11.18
11:16
Forrás
Pannon RTV
Több szakterületen is munkaerőhiány van Magyarkanizsán. A szakemberek szerint nagyon fontos lenne a duális képzések meghonosítása. Azt mondják, ezt követően is legalább három évbe telne megfelelő szakemberekkel feltölteni az üres munkahelyeket.

A lakosság egyre nagyobb méretű elvándorlása és a népesség csökkenése miatt munkaerőhiánnyal küzd szinte az egész ország. Ez Magyarkanizsát sem kerüli el.

A törökkanizsai Balog Kornél a magyarkanizsai középiskolába most negyedik osztályos tanuló. Számítógépes szerkesztő gépésztechnikus szakon tanul. Egyelőre nem döntötte el, hogy hol szeretné folytatni tanulmányait. Egyébként a községben informatikusból is hiány van.

A helyi műszaki és mezőgazdasági középiskolában az idei évben teljes létszámmal indították meg a két hároméves tagozatot, ami azt jelenti, hogy a fiatalokat érdeklik az egyszerűbb, de keresett szakmák is.

Magyarkanizsa önkormányzata meghirdette hallgatói ösztöndíjpályázatát a községbeli hallgatók számára. Összesen 15 hiányszakmát határozott meg. Fuvola- és zongoratanárt, építészmérnököt folyamatosan keresnek. Emellett földrajz- és matematikatanárra, pedagógusra, gyógypedagógusra és pszichológusra, továbbá jogászra, általános orvos végzettségű szakemberre is szükség lenne a községben.

A szakértők elmondása szerint mihamarabb el kellene kezdeni a duális képzések minél több szakmába való bevezetését. Véleményük szerint több év kellene, ahhoz, hogy a munkaerőhiány problémája megoldódjon a község területén.

hiányszakma
duális képzés
Magyarkanizsa

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.