Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Hőlégballonos turizmus

2023.05.30
12:28
2023.05.30
16:17
Forrás
Pannon RTV
Nem csak Inđija önkormányzatának, hanem Szerbia és az egész régió számára kiemelt jelentőségű turisztikai projekt az illetékesek szerint a Szerb Kappadókia program.

Ezt ma délelőtt ismertettek Újvidéken. Hőlégballonos turizmusról van szó, amelyet Inđija község turisztikai szervezete és egy cég közösen valósít meg. Hét hőlégballonnal indítják majd el a turistatúrákat. A program hivatalosan június 3-án veszi kezdetét. Egy-egy légballonban összesen húsz utas fér el, és egy repülés tíz percig tart majd, fejenként 5940 dinárért lehet majd kipróbálni.

Nenad Ivanišević, tartományi idegenforgalmi titkár: „Ha ezen az úton haladunk, biztos vagyok benne, hogy a következő időszakban a turisztikai kínálat minőségének történelmi fejlődéséről beszélhetünk majd. Az idegenforgalmi minisztériummal egy információs központot hozzunk létre Iriški Venacon, és sok más projektben is részt veszünk, mint például a Duna-part rendezésében, amelyre a köztársasági kormány több mint 650 millió dinárt különített el.”

Hőlégballonos turizmus
Nenad Ivanišević
Inđija
Srem Cappadocia

Most

21:20

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
18:45, Frissítve: 19:53

Historizmus Szabadkán

Historizmus Szabadkán címmel tartott igazi sporttörténelmi időutazást Kubičković Ákos a Szabadkai Város Múzeumban.
17:47, Frissítve: 19:37

A pedagógusok és a kiégés

Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
15:31, Frissítve: 16:51

Közös erővel a sikeres mezőgazdaságért

A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.

Népszerű