Ugrás a tartalomra

Horgos továbbra is tele van migránsokkal

2020.01.30
17:36
2020.04.19
18:33
Forrás
Pannon RTV
Az illetékesek szerint tegnap késő este, valamint ma reggel a helyi katolikus templomkertből kergették ki őket. A helyiek azt mondják, százával vannak a migránsok.

Kisebb csoportok taxival Rábé irányába utaztak. A nagykikindai körzeti rendőrség naponta járja körbe az észak-bánáti határ menti településeket, ahonnan kitessékelik őket az elhagyott épületekből. Többségük azonban, miután a hatóság emberei elmennek, visszatérnek Oroszlámosra, Majdányra és Rábéra.

A horgosiak szerint majdnem annyian vannak a migránsok, mint 2015-ben, agresszívek és csoportokba tömörülnek. Miután többen nem tudtak az éjszaka átjutni a magyar határkerítésen, a reggeli buszjáratra szálltak és Szabadkára tértek vissza. De nem mindegyik sofőr veszi fel őket, a diákbuszokra például nem engedik a migránsokat felszállni. Egyesek a horgosi templomkertben éjszakáztak, ezt Lackó Róbert, Magyarkanizsai migrációs ügyekkel megbízott koordinátora is megerősítette: „Sajnos nem az első eset ez már. Valószínűleg többször is voltak ott az éjszakai órákban, ugyanúgy többször észrevették már az emberek, hogy ott tartózkodnak, és hát az ott tartózkodó járőrök, illetve az őr észrevette, és elzavarta őket.”

Emellett sokkal nagyobb gond, hogy a házakba is betörnek és az elhagyott épületekbe beköltöznek – tette hozzá az illetékes. Embercsempészekről is tudomásuk van – mondta Lackó Róbert: „Persze, másként nem működik ez a történet. Látunk itt vidéki rendszámú autókat, autóbuszokat, akik egyértelműen rávezetik ezeket az embereket azokra az elhagyatott épületekre is, amiről az előbb beszéltem, azokra az irányokra, ahol érdemes őszerintük a határon próbálkozni. És természetesen minden ilyen ott-tartózkodáshoz szükséges, melyik hotelban fogadják őket, melyik házaknál, hol lehet a pénzt fölvenni, osztják is a pénzt nekik, tehát szervezett dologról van szó, amit mi napi szinten jelentünk is a belügynek természetesen.”

Marokkóból és Srí Lankából jött migránsok várakoztak a horgosi buszállomáson. Románián át jutottak el Magyarországra, onnan Szerbiába toloncolták őket vissza:
„- Ki segít nektek? Vannak itt embercsempészek?
- Nekünk senki. Vannak társaink, akiknek segítenek, de nekünk nem.”

A Horgosról Szabadkára ingázó középiskolás diákok nem szívesen utaznak egy buszon a migránsokkal. Félnek.

Szélpál Alex, Horgos: „Legfőképp a busznak a hátuljában ülnek, vagy szétszórva az elején.”
Radu Leontina, Horgos:
„- Kicsit félek. Amikor itt egy csapat migráns van ,és egyedül várom így a buszmegállóban a buszt.
- És különösen este, amikor jöttök haza az iskolából, akkor is sokan vannak?
- Igen, meg eléggé förtelmes szagok vannak a buszon, és ez eléggé rossz.”

Az egyik migránscsoport még reggel leült a horgosi buszállomáson, Szabadkára szerettek volna eljutni, de még délben sem sikerült nekik. Egyetlen autóbusz sem vette fel őket, csupán négyen mentek el Szabadka irányába, egy taxi vette fel őket. A taxisok állítása szerint személyenként 30-50 eurót kérnek a szabadkai fuvarért.

Újhelyi Nándor, a Vajdasági Magyar Szövetség törökkanizsai községi szervezetének elnöke azt mondta, határ menti települések iskoláiba járó diákok biztonsága érdekében külön intézkedéseket foganatosítottak: „Tudni kell, hogy a hét elején Majdány-Rábé helyi közösség tanács ülésezett, és az iskolával kapcsolatban is megfogalmaztak záradékokat, kérték az iskola igazgatóját, hogy az utasszállítás kapcsán tegyék meg az óvintézkedéseket. A rábéi gyerekeket Majdányra szállítják az alsó tagozatra, és Majdányról Oroszlámosra a felsős tagozatra, és nagyon fontos, hogy ezek a gyerekek biztonságban odaérjenek az iskolába, és délután is illetve este is biztonságban odaérjenek az otthonukig illetve házukig.”

A hatóság emberei napi szinten bejárják Oroszlámost, Majdányt és Rábét, felkutatják az elhagyott házakat és kitessékelik a hívatlan vendégeket.

Oroszlámoson csütörtök délután negyed 2 tájban rendőrségi akció zajlott éppen. A hatóságok migránsok egy 40-50 fős csoportját terelték ki a település területéről.

Ám, amint a rendőrök elmennek, a migránsok visszatérnek – panaszolta Makra Ervin, a VMSZ majdány-rábéi helyi szervezetének elnöke: „Lehet, hogy valamennyit ők elvisznek, megpróbálnak elzavarni innen, de úgy mondom az egyik házból átmennek a másikba, semmi előrehaladásunk nincs, tehát nem fogy a migráns a házakból, vagy a két faluból.”

 

A nagykikindai rendőrség hatékonyabb fellépést ígért az elkövetkező napokban – állítják az illetékesek.

Horgos
Rábé
Majdány
Lackó Róbert
Újhelyi Nándor
Makra Ervin
migráns

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.