Ugrás a tartalomra

Hova utazhatnak a szerbiaiak teszt nélkül?

2020.09.08
10:34
Forrás
Szerbiai RTV
A szerb állampolgárok 18 országba utazhatnak kötelező PCR-teszt és más feltételek teljesítése nélkül, jelenleg pedig mintegy 75 ezren nyaralnak külföldön - mondta a közmédiának Aleksandar Seničić.

Az Utazási Irodák Szerbiai Szövetségének igazgatója kiemelte, 25 ezren utaztak el utazási irodán keresztül, míg sokan saját maguk szervezték le a nyaralásukat. Számos szerbiai polgár van Montenegróban, valamint azokban a környező országokban, amelyekbe el lehetett utazni az elmúlt időszakban - tette hozzá Seničić. Törökországba, Bulgáriába, Albániába és Bosznia-Hercegovinába is be lehet lépni PCR-teszt nélkül, így ezekben az országokban is sok szerb turista tartózkodik jelenleg - emelte ki.

A turistákat mindig figyelmeztetik az adott ország járványügyi helyzetére, az ő kötelességük pedig az, hogy informálódjanak a helyszínen - emlékeztetett az Utazási Irodák Szerbiai Szövetségének igazgatója, Aleksandar Seničić: „A legnagyobb gond a bizonytalanság, a várakozás, az, hogy nem tudjuk, meddig fog ez tartani, milyen módon tudunk majd utazni, dolgozni, élni a következő években. Ami a turisztikai szektort illeti, valóban katasztrofális helyzetben van az egész világon, nem csak Szerbiában, de Szerbiában is katasztrofálisnak mondható a helyzet. Az utóbbi öt hónapban nekünk szinte semmilyen bevételünk nem volt, a turisztikai iparban a forgalom esése több mint 90 százalékos.”

Szerbia
koronavírus
koronavírusteszt
utazás
Utazási Irodák Szerbiai Szövetsége
Aleksandar Seničić

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.