Ugrás a tartalomra

Huszadszor is megtartották a Birkanyíró és Birkapörkölt-főző Fesztivált

2023.04.23
13:05
2023.04.23
17:26
Forrás
Pannon RTV
Jubilált a zentai Birkanyíró és Birkapörkölt-főző Fesztivál, ugyanis 20. alkalommal szervezték meg a vásártéren. Az esemény ünnepélyes megnyitóját követően megszentelték az idei gabonát is.

Vajdaság számos települése mellett Felvidékről, Erdélyből és Magyarországról is érkeztek látogatók és csapatok Zentára.

Araczki Tibor és társasága Csorvásról jött. Már másodszor vesznek részt a fesztiválon.

Araczki Tibor, Csorvás, Magyarország: „Most 12-en érkeztünk Csorvásról, négy kisgyerekkel, mert tavaly is láttuk, hogy olyan széles skálán mozog, kirakodóvásár, játék, ugye a gyerekeknek is akár egy egész napos programot tudnak biztosítani a rendezők, mi pedig kellőképpen jól érezzük magunkat.”

A rendezvény keretében állatkiállítást is szerveztek, ahol 5 fajta, a vidékre jellemző juhokat mutattak be. A vásártér egyik felében pedig több mint 60 bográcsban rotyogott a birkapörkölt, de nagy sikernek örvendett a birkanyírás is, ugyanis 20 versenyző kézi és gépi nyírásban mérte össze tudását. 18-an kézzel vágtak neki a gyapjú eltávolításnak, míg ketten géppel próbálkoztak.

Tóth László volt az egyik legidősebb birkanyíró. „Mindig jövök-megyek a birkanyírókkal. Ezt szerettem, ebben is nőttem fel. Apám, öregapám és lehet még a dédapám is juhász volt.”

A rendezvény célja, hogy a hagyományos állattartást megismertessék és népszerűsítsék, mondta Kobrehel Ervin, a Zentai Gazdakör elnöke.

„Az ember visszaemlékszik, és mindig nagy juhcsapatokat látott az út mellett a legelőkön legelni. Na itt valójában ezek a legelők ki lettek törve, szántóföld lett belőlük és kevesebb az állat. Ezek az emberek még próbálkoznak, küzdenek azért, hogy a napi szinten megmaradjanak.”

Az eseményen jelen volt még Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója és Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes.

Ótott elmondta, nem csak a mezőgazdasági termelőket igyekeznek támogatni, hanem az ilyen és ehhez hasonló eseményeket is.

„Jelen pillanatban is nyitott és aktív az a támogatási lehetősége a titkárságnak, ami az ilyen hagyományőrző rendezvények megszervezését célozza meg. Ugye egész április 28-ig tudnak civil szervezetek és önkormányzatok ilyen jellegű rendezvényre pályázni.”

A fesztiválon mezőgép-kiállítást és kirakodóvásárt is szerveztek, amelyen egyebek mellett kézműves termékeket és házi készítésű élelmiszereket is lehetett vásárolni.

Birkanyíró és Birkapörkölt-főző Fesztivál
Zenta
Zentai Gazdakör
Kobrehel Ervin
Ótott Róbert

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.